Szent Mihály arkangyal a testből a túlvilágra költöző lélek kísérőtársa és egyben bírája is. Szeptember 29-én az ember megmérettetik, hogy tetteivel a jót vagy a rosszat szolgálta, hiszen Szent Mihály havában – a mérleg havában – elérkezik a számvetés ideje. Az ember ekkor nem csupán önmaga lelkéről ad számot, hanem a gazdasági év állattenyésztési eredményeit is lajstromba veszi. Ám Szent Mihály napja nemcsak az elmúlás, hanem egy új időszak kezdetének időpontja is.

Szent Mihály arkangyalt ábrázoló kisplasztika, 20. század
Fotó forrása: Pixabay

E nap kezdete a vidám kisfarsangnak, amelynek egyik csúcspontja a Mihály napot követő hétvégén tartott szüreti mulatság és amely november 25-én Katalin napjával zárul, hogy az ember majd az advent csöndjében várakozhasson Jézus születésére. Szent Mihály a keresztény katonák védőszentje, így az ábrázolásokon is gyakran látható mérleggel és a gonoszokra lesújtó karddal a kezében. Kárpát-medencei tiszteletét nyilvánvaló módon az is erősíti, hogy zománcképe a Szent Koronán is megtalálható.

Napja hagyományosan a jószág legelőről történő behajtásának időpontja. A legelőn tartás ideje általában Szent György naptól (április 24.) indul, de enyhébb időjárási körülmények között természetesen korábban is elkezdődhet és később is véget érhet, hiszen a legeltetési időszak kiterjesztésével a téli takarmányköltség jelentősen lecsökkenthető, ami a legeltetett állatfajok – szarvasmarha, juh, kecske, ló, bivaly – esetében jelentős megtakarítást jelent. A gazdasági év e két kiemelkedő szentjének névünnepén a várhatóan bekövetkező időjárásváltozást jól érzékelteti a göcseji mondás, amely szerint Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. A Szent Mihály napi vásárok alkalmat adtak a hideg időre való felkészülésre is, hiszen a falvakban lakó parasztság és a pásztorok is ekkor szerezték be a téli időszakra szükséges felszereléseiket. Mihály napjától a következő év Mihály napjáig tartott a hortobágyi juhászok felfogadása is, amelyet természetesen mulatozással és bálokkal ünnepeltek, de az országban általában ekkor fogadták fel a cselédeket is.

Szent Mihály napja a mezőgazdaság egyéb ágazataiban szintén fordulópontot jelent. A méhészetekben például ekkortól várható a mézelés megszűnése, de úgy tartják, hogy a réten a fű növekedése is megáll innentől. A halak is lehúzódnak a víz mélyére, ami természetesen a halászok tevékenységére is hatással van, ekkortól kezdődik a téli halászatok ideje. Fontos megjegyezni azt is, hogy Mihály napra már az új borok jelentős része is elforr, amiből a szőlősgazdák a várható bortermés mennyiségéről és minőségéről is levonhatják következtetéseiket.

Mihály napjához számos népi megfigyelés kapcsolódott egykoron, hiszen ez a nap alkalmat adott a téli időjárás megjóslására is. Ha a juhok vagy a sertések szorosan egymás mellé húzódtak vagy keleti szél támadt, úgy várhatóan hosszú és kemény tél következett, de ha a fecskék még nem repültek el, úgy enyhébb télre lehetett következtetni. Ezen a napon a nőknek tilos volt mosniuk, mert e szabály megszegésével kezük kisebesedését kockáztatták.

Mivel a pásztortársadalom életében meghatározó jeles napról van szó, így talán nem haszontalan, ha bemutatunk pár olyan eszközt, amelyek egykor a legeltetéses állattartás elengedhetetlen eszközeinek számítottak.

Az első ilyen eszköz a rováspálca, amely a gazda és a juhász közötti pontos elszámolást segítette elő. A rovás az írni és olvasni sokszor nem tudó pásztoroknak volt a nyilvántartó és számadó eszköze, ugyanakkor az írni tudó pásztorok is szívesen alkalmazták, hiszen, ha egyszer a rováspálcákat kettéhasították, utólag egyik félnek sem volt lehetősége az adatok módosítására. Többféle formában létezett: az alábbi képen bemutatott darab egy úgynevezett páros rovás, amely kettő, hosszában teljesen összeilleszthető darabból állt. A pásztorok a jószág számát felrótták az összeillesztett pálcákra, majd a pálca egyik darabja a számadónál maradt, míg a másikat a gazda vitte magával. Mikor elérkezett a számadás napja, a kettéhasított – végeiken többnyire „L” alakú – pálcákat egyszerűen összeillesztették és így ellenőrizték a létszám változását.

Páros rováspálca a 19. századból. MMgM Állattenyésztési Gyűjtemény
Fotó: Papp Tibor

A következő eszköz a csörgősbot vagy más néven láncosbot (lásd az alábbi képen), amelynek legfontosabb feladata a jószág rendszabályozása volt. A mintegy egy méter hosszú botra vaskarikákat vagy láncot tettek és az így „megerősített” bot alkalmas volt arra is, hogy a gulyás vagy a kanász egy jól célzott dobással az engedetlenkedő jószágot a távolból is rendre utasítsa. Pár ilyen alkalom után már a láncosbot csörrenése is jelezte az állatnak, hogy mi a helyes viselkedés… Használata elsősorban a Szigetközben volt elterjedt.  Karácsony után a regöléskor, valamint előtte az adventi időszakra eső betlehemezéskor is gyakorta használták országszerte e pásztoreszközből hangszerré nemesedett szerszámokat.

Csörgősbot a 20. század első feléből. MMgM Állattenyésztési Gyűjtemény
Fotó: Papp Tibor