1956 őszén számos, a diktatúrát enyhítő követelés megfogalmazódott a fővárosban és vidéken egyaránt, ám ezek közül csak kevés valósulhatott meg maradéktalanul a forradalom napjaiban és maradhatott fenn a szabadságharc leverése után is. Az agrártársadalom reformtörekvéseiből egyedül a kötelező terménybeszolgáltatás eltörlése vált az eredeti célkitűzéseknek megfelelően valóra. Ez az intézkedés, amelyet néhány napon belül két kormány is a sajátjaként hirdetett ki, pozitív változásokat hozott a parasztság életébe.

A II. világháború alatt az élelmiszerellátás biztosítása érdekében vezették be a beszolgáltatási rendszert. A szisztéma, miszerint a mezőgazdasági terményeket meghatározott áron kötelezően el kell adni az államnak, a háború után is fennmaradt, igaz új formában. Az 1945 után fokról-fokra erősödő Magyar Kommunista Párt elvben olyan rendszert kívánt bevezetni, amely „levegőhöz engedi jutni a parasztságot és elősegíti, hogy az egyéni gazdaságok erősödjenek”, a gyakorlatban azonban a beszolgáltatás új rendje éppen az egyéni termelők termelőszövetkezetekbe szervezésének egyik legerőteljesebb kényszereszközeként funkcionált a párt kezében. A magyar agrártársadalom ugyanis a szegényparaszti rétegek kivételével nem mutatott érdeklődést a közös gazdálkodás iránt, a kollektivizálás így évről-évre fokozódó nyomás és erőszak kíséretében zajlott.

Kukoricabeszolgáltatás
Forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Fotónegatív- és Diapozitív-gyűjtemény 94833.

Az új, kommunista kormányzat progresszív beszolgáltatási rendszert dolgozott ki, vagyis minél több földje volt egy gazdának, annál több terményt kellett beszolgáltatnia, ám a felvásárlási árak a termelési költségeket meg sem közelítették. Egy anonim naplóíró 1951-ben a következőképp fogalmazott a rendszerrel kapcsolatban: „Olyan nagy adókat vetnek ki, amit teljesen senki sem bír kifizetni (ha kitudja, akkor írnak még hozzá). És aztán adó címén visznek el mindent. Gondolják, hogy így végül is belekényszerül mindenki a tszcs-be, és akkor teljesen korlátlan urai lesznek a népnek.” Az ellenállás minden törekvés ellenére is óriási volt, így a terheket tovább emelték. 1951-től a beadási kötelezettség a kétszeresére nőtt, ráadásul ekkortól nyolc kataszteri hold birtok felett tejbeszolgáltatásra is kötelezték a gazdákat függetlenül attól, hogy tartottak-e tehenet vagy sem, 400 négyszögöl szőlőterület felett pedig a borbeszolgáltatást is kötelezővé tették számukra. A terhek nem teljesítése késedelmi pótlékot, büntető kamatot, árverezést, börtönbüntetést vagy internálást vonhatott maga után. 1948 és 1955 között több mint 400 ezer gazdálkodót ítéltek el úgynevezett közellátási bűntett miatt. Az anonim naplóíró egy rokonát azért internálták, mert nem tudott megfelelő mennyiségű tojást beszolgáltatni, s mert „a szél a portáról az udvarba hordott egy kis szalmát, és ő azt azonnal nem szedte össze.”

A begyűjtés teljesítésének fontosságát hirdető plakát
Forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Plakát- és aprónyomtatvány-gyűjtemény 872.

1953-ban a kormányzat ugyan enyhített a nyíltan parasztellenes agrárpolitikáján, ám ez a változás csak átmenetinek bizonyult. 1955–1956 folyamán a feszített begyűjtési tervek, a termelés direkt irányítása, a kulákellenes kampányok és az évenkénti tagosítások által okozott sérelmekkel szembeni elkeseredés felszínre tört. Vitakörök alakultak, melyekben az elmúlt évtized agrárpolitikája és vele a beszolgáltatás rendszere többször is kereszttűzbe került. Utóbbit a vitákban rendre negatív kritikával illették, átalakítandónak vagy rövid úton felszámolandónak ítélték. Egyes falvakban a gazdák késve vagy hiányosan teljesítették kötelezettségeiket, így próbálták zavarni a rendszer működését.

Beadási könyv a beszolgáltatási rendszer utolsó évéből
Forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Agrártörténeti Iratok Gyűjteménye 6453.

A tiltakozás-, valamint a nem túl kedvező időjárás folytán a gabonatermés 1956-ban 400 ezer tonnával maradt el a tervezettől, ami a Magyar Dolgozók Pártja vezetésére is kijózanítólag hatott. Ráeszméltek, hogy enyhíteniük kell a mezőgazdaságból élők helyzetén. Október 22-én a beszolgáltatási rendszer megszüntetésének a lehetősége is felvetődött, ám az elhatározást tett már nem követhette, az október 23-i események ugyanis elsöpörték helyéről a pártvezetést.

A beszolgáltatási rendszer új alapokra helyezése a forradalmat elindító műegyetemisták 16 pontjában is szerepelt, a beadás átalakítása vagy teljes felszámolása elsősorban mégis inkább a vidék, vagyis a parasztság számára jelentette a legfőbb követelések egyikét. A forradalom napjaiban a községek kiáltványokat fogalmaztak, amelyek síkra szálltak többek között „a parasztokat kirabló, gyűlöletes beszolgáltatási rendszer” eltörlése mellett is.

A beszolgáltatás kérdése a forradalom által életre hívott új Nemzeti Kormány első és egyetlen kormányülésén is napirendre került. A Nagy Imre vezetésével felállt kabinet néhány nap tárgyalást követően, október 30-án jelentette be hivatalosan a begyűjtés eltörlését. A Nép Lapja megfogalmazása szerint: „Mint a szél a rongyot, úgy fújta el forradalmunk a begyűjtési minisztériummal együtt az egész dézsmált és rekviráló rendszert!”

A szovjet segítséggel megalakult Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány nem ismerte el Nagy Imre kormányának a határozatát, de november 4-én kiadott egy – visszamenőleges hatályú – saját rendeletet, amely megszüntette a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beadását. A Kádár vezette szovjetbarát kormány a maga engedményeként igyekezett beállítani a begyűjtés eltörlését. A beszolgáltatási rendszer végét jelentő rendelettel Kádár kabinetje kinyilatkoztatta: nem kíván a Rákosi-rendszer örökébe lépni, de nem kíván közösséget vállalni a forradalommal sem.

A Kádár János vezetésével megalakult Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány rendelete a mezőgazdasági termények és termékek kötelező beadásának megszüntetéséről (1956. november)
Forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Plakát- és aprónyomtatvány-gyűjtemény 2022. 151. 1.

Az 1956 októberi események a kisparaszti gazdálkodáshoz való visszatérés lehetőségét rejtette magában a földművelésből élők többsége számára, követeléseik közül azonban csak a beszolgáltatás eltörlése valósult meg maradéktalanul. Ezt a nyereséget minden bizonnyal a forradalom vívmányának tekintették, mindazonáltal örömmel vehették tudomásul az intézkedés Kádár János általi eltörlését is, hiszen az ő kormányának rendelete biztosította számukra, hogy a kollektív emlékezet egyik leggyűlöltebb intézménye nem tért vissza a forradalom leverése után sem. Az 1956-os forradalom és szabadságharc tehát a parasztság számára veresége ellenére is pozitív változásokat hozott. A beszolgáltatás eltörlése mellett az új kormány átmenetileg még a kollektivizálást is felfüggesztette, a téeszesítés újabb hullámában nyílt erőszakot pedig már kevéssé alkalmazott, amiben a forradalomnak jelentős szerepe lehetett.

Felhasznált irodalom, valamint a cikkben felhasznált idézetek forrásai:

Kunt Gergely: A kollektivizálás első hullámának mikroszintű tapasztalatai. In Horváth Gergely Krisztián szerk.: Vakvágány. A „szocializmus alapjainak lerakása” vidéken a hosszú ötvenes években 1. Budapest, 2018. 483–496.

Nagy József: A falvak forradalma és a termelőszövetkezetek 1956-ban. In Mózes Mihály – Kozári József szerk.: 1956. Eger, 2008. 153–168.

Papp István: A beszolgáltatási rendszer felszámolása 1956–1957-ben. Sic Itur ad Astra, 15 (2001) 3–4. 59–89.

Varga Zsuzsanna: Az Agrárium 1945-től napjainkig. In Estók János – Fehér György – Guns Péter – Varga Zsuzsanna szerk.: Agrárvilág Magyarországon 1848-2004. Budapest, 2008. 261–31.

Valuch Tibor: Agrárkérdések és a magyar falu 1956–1957-ben. In Uő: Metszetek. Válogatott tanulmányok. Budapest, 2006. 115–118.