Bársony István arcképe
Forrás: felvidek.ma

Bársony István (1855–1928) író egy dunántúli kis faluban, Sárkeresztesen született 1855. november 15-én, a Károlyi kúriában. Négyéves korában a család Nagykárolyba költözött. A kis István a nagykárolyi és a szatmárnémeti iskola padjait koptatta: elemi iskolai és az alsó gimnáziumi években Nagykároly, egy rövid időre Pozsony, majd az érettségi idején már Szatmárnémeti tanuló éveinek helyszíne. Innen Budapestre ment jogot tanulni, de szívesebben töltötte az idejét a budai hegyekben. Itt ismerkedett meg Borsos József festőművész lányával, Vilmával. A Bársony szülők nem lelkesedtek a házasságért, s amikor az is kiderült, hogy bár az egyetemet elvégezte, de a jogi pályától elfordult István, az apa megszüntette az anyagi támogatást.

Újságíró lett, első munkahelye az Egyetértés szerkesztősége, ezt a Hazánk, majd a Magyar Hírlap követte. Ám nem maradt meg az egyszerű újságcikkeknél, hanem novellákkal is próbálkozott, ezt más újságok is szívesen fogadták. Az irodalmi áttörés éve 1886 volt. Az Ország-Világ pályázatán első díjat nyert Proletárok című elbeszélésével, mely a magyar táj élővilágának téli életét festi elénk.

Turgenyev vadászhistóriáinak mintájára kezdetben tárcákat írt, majd vadásztörténetekkel, természetábrázoló írásokkal jelentkezett. Vadásztörténetei mintha a táj szerelmesének naplórészletei volnának. Idilli, rejtelmekkel teli táj, és benne annak természetes tartozékaként a különös, pusztai ember. Magyarországon elsőként ő ábrázolta irodalmi színvonalon az élő vad természetet, a szabadon élő állatok világát és az ember viszonyát a környezetéhez. Hitvallása így szól:

„A természet költője nem mesemondó. Hitet kell tennie arról, hogy igazat ír. Egyetlen sort se írtam le a természetről, amelynek igazságáról meg ne győződtem volna.”

Legjelentősebb műve az 1894-ben megjelent Erdőn, mezőn című könyve, mely egy teljes esztendő leírása, a természet változásának szeretetteljes végig kísérése. A természet szeretetére a magyar föld tanította meg. A könyv második része érdekes alakokat mutat be: a vadorzót, a halkirályt, a vándormadarászt, az erdészt, a kerülőt és a lápon élő „vadembert”. Ennek a műnek egyszerűsített változata is megjelent az ifjúság számára.

Ma nagyon kevesen ismerik a Bársony-irodalmat. Hála a vadásztársadalomnak, emléke mégis valamennyire fennmaradt. Irodalmi munkássága mellett jelentős a vadászati szakirodalomban betöltött szerepe is. Szépirodalmi művein vadászgenerációk nőttek fel, hiszen ezek az írások sem nélkülözik a szakszerűséget, de szakcikkeivel is elismerést aratott a vadásztársadalomban. (A vad értelme és szíve, Vadtenyésztés, A vadászat, Ész-e vagy vak ösztön stb.)

A Magyar földön című kötet borítója
Forrás: Antikvárium.hu

„A magyar vadászirodalom megteremtője és országosan tisztelt mestere” írta róla Fekete István a Kittenberger Kálmán élete című könyvében. Életében 44 kötete jelent meg, közel 700 novella olvasható a 44 műben, de több mint 300 írása csak a korabeli lapokban lelhető fel.

Amikor csak tehette, puskával a vállán az erdőt és a pusztát járta. Kedvenc vadászterülete a Kiskunság lápos, mocsaras vidéke és a Börzsöny rengetege volt. Itt található a Tűzköves-forrás mellett az emléktáblája, illetve egy kővel, felirattal megjelölve az úgynevezett Bársony-állás, mely kedvenc szalonkázó helye volt.

Bársony-állás
Forrás: ipolyerdö.hu

A nagy író 1928. március 12-én hunyt el Budapesten, díszsírhelye a Kerepesi úti temetőben található.

Bársony István síremléke
Forrás: Wikipedia.hu

Felhasznált irodalom:

Erdészeti Lapok, 2005. (140.)  6. füzet
https://moly.hu/alkotok/barsony-istvan/wikipedia
https://www.nevpont.hu/palyakep/barsony-istvan-b5347
https://www.sportkonyvek.hu/erdei_hajtas_1083