Deák Ferenc portréja, 1858. Litográfia, ismeretlen rajzoló

A Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztériumot 1848. szeptember második felében ténylegesen Trefort Ágoston, a tárca államtitkára irányította. A képviselőház ezekben a politikai és katonai szempontból feszült hetekben több, a földesurakat és a parasztokat egyaránt érintő ügyet tárgyalt. A Ház szeptember végén kezdte meg a Deák Ferenc igazságügy-miniszter által benyújtott, a jobbágyfelszabadítás kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat vitáját. A radikális képviselők az állami kárpótlás elvét akarták érvényesíteni a majorsági jobbágyok és a negyed telekkel vagy az annál kisebb birtokkal rendelkező szőlősgazdák esetében is.

 Estók János: Igazság és törvény – Deák Ferenc élete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003

Az áprilisi törvények az úrbéres természetű földek állami kárpótlással járó felszabadítását kimondva nem részletezték annak tartalmát. Ez bizonytalan helyzetet teremtett, ugyanis a parasztok által használt nem úrbéres földek hovatartozása, sorsa jogilag rendezetlen volt, márpedig az ország számos vidékén nem a telki földekre, hanem éppen a szőlőkre, az irtásokra és hasonló földekre  alapozódott a parasztság megélhetése. A kérvényezésben, megmozdulásokban testet öltő paraszti nyugtalansághoz a földesuraknak az állami kárpótlás kidolgozatlansága miatt érzett elégedetlensége társult. 1848 őszén, a közelgő szüretre tekintettel, megszaporodtak a szőlődézsma eltörlését követelő paraszti petíciók. A nemzeti összefogásra, a honvédelmi szempontokra is tekintettel a képviselőház tárgyalni kezdte Deák törvényjavaslatát. A „Törvény czikkely az 1848-dik évi 9-dik t. cz. folytán szükséges intézkedésekről” című tervezet célja az úrbéri viszonyokat érintő törvénycikkben foglaltak pontosítása, részletezése volt. Deák kiterjesztette az állami megváltást a maradványföldekre és az irtások egy részére is. A javaslat értelmében az 1816 előtt keletkezett irtásokra vonatkozna az állami kárpótlás. A jobbágykézen lévő úrbéres telkiföld tényleges terjedelme általában nagyobb volt a hivatalosan őket megilletőnél. Ezt a többletet nevezték maradványföldnek, amelyre vonatkozóan a javaslat világosan kimondta: „Azon maradványföldek, melyek jelenleg is a volt jobbágyok kezén vannak, azoktól el nem vehetők, úrbérinek tekintvén minden adózástól mentek, és az 1848. 9. t. cz. értelmében közállományi kárpótlás alá tartozók.” A volt földesuraknak nyújtandó kárpótlási összeget annyiban szabja meg, amennyit ugyanannyi mennyiségű és minőségű úrbéres telek után kaptak volna.

Estók János: Sorsfordítók a magyar történelemben – Deák Ferenc. Kossuth Kiadó, Budapest, 2017

A törvényhozás az egyre súlyosbodó katonai helyzetben végül nem vállalkozhatott a paraszti sérelmek törvény általi átfogó szabályozására, ám a legégetőbb kérdésben még a vita megkezdése előtt határozat született. A szőlőbirtokos parasztok a föld tulajdonosának szerződés vagy szokás szerint évente lerovandó dézsmával tartoztak. A tartozás pénzből, a termés meghatározott hányadából vagy mennyiségéből (azaz hegyvámból), esetleg ingyen munkából vagy más természetbeni szolgáltatásból állhatott. 1848. szeptember 15-én határozatban mondták ki, hogy: „a szőlő után járó úri dézsma, vám és másnemű adózások a törvény által meghatározandó méltányos kárpótlás mellett teljesen megszüntetni rendeltetett.” A negyed teleknél több földdel vagy évi 500 forintnál több jövedelemmel rendelkezők esetében a megváltás magukra a parasztokra nehezedett, a negyed telekkel vagy kevesebbel bírók esetében az állam vállalta magára a kárpótlást. A jobbágyfelszabadítás kiterjesztéséről, s ugyanígy a földesúri kárpótlás ügyéről szóló tárgyalásokat azonban Deák javaslatára a képviselőház elnapolta.