„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás. A Márton-napi libalakomáknak országszerte nagy hagyománya van. Ekkorra már kiforrta magát az újbor, ez egészségre koccinthattak az emberek. Milyen egyéb szokások, hagyományok kapcsolódtak ehhez a jeles naphoz? Ki volt Szent Márton és hogyan kapcsolódnak hozzá éppen a libák november 11-én, Márton napján? Írásunkból minderre fény derül. 

Szerző: Németh Anna, múzeumpedagógus 

Libasült és újbor

Ezekben a napokban már levágták a tömött libákat. E jóízű lakomák egészségmegőrző és egyben bőségvarázsló cselekedetek is voltak. Libalevest és ludaskását főztek, libasültet készítettek, párolt káposztával. Régen a helyi pap minden háztól kapott kóstolót a libavacsorából. Ebből a szokásból maradt fenn a püspökfalat kifejezés.

„A bornak szent Márton a bírája”.
Ekkorra már kiforrta magát az újbor, a hordókba beleütötték a dugót. A libavacsora után bőséggel fogyasztottak a borból is, megkínálták egymást és koccintottak, hogy egészségesek és tehetősek legyenek.

Szent Márton élete, legendája

Márton a Római Birodalomhoz tartozó Savariában, azaz mai nevén Szombathelyen született 316-ban (vagy 317-ben), egy római katonatiszt fiaként. 12 évesen megkeresztelkedett, és remeteként szeretett volna élni, ám apja kívánságára 15 évesen katonai szolgálatba lépett. 331-ben mint lovas testőrtiszt Galliába került. Legendája szerint itt történt, hogy télidőben Ambianum (ma Amiens) városkapuja előtt egy fázó koldusra talált, akire ráadta köpönyegének egyik felét. Az ezt követő éjszakán megjelent álmában Jézus, a Mártontól kapott köpenyben, (ekkor Márton megértette, hogy a koldus maga Krisztus volt).

A másik, sokak által ismert történet Mártonról a püspökké válásával kapcsolatos. 371-ben püspökké választották, ám a szerény Márton a ludak óljába bújt a kinevezés elől. Azonban hangos gágogásukkal a ludak elárulták őt, rátaláltak, így lett Tours püspöke. Ott is temették el 397. november 11-én. Ezért lett ez a nap Márton emléknapja.

Nevéhez számtalan csodatétel kötődik: betegeket gyógyított, sokakat megtérített, hitének erejével ördögöt űzött, elvadult kutyákat szelídített meg. Szent Márton Magyarország patrónusa is, melyet jól mutat az is, hogy neve számos helységnevünkben szerepel (pl.: Kunszentmárton, Tápiószentmárton, Zalaszentmárton, Csíkszentmárton, Martonvásár, Kismarton, stb.)

Szokások

E jeles napunkhoz több időjárásjóslás is kötődik. Egyes helyeken a liba mellcsontjának színéből következtettek az előttük álló télre. Somló vidékén népi megfigyelések szerint e napon havazott először az évben, ehhez kötődik a mondás: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Endrőd kalendáriuma szerint, amikor havas, hideg idők jártak e napokban, enyhébb télre számítottak: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.”

Szent Márton vesszeje

Egy történet szerint, valaha dögvész pusztított a disznók között, ezért az egyik kanász Szombathelyre ment, hogy a templomban imádkozzon és segítséget kérjen. A kanász álmában megjelent Szent Márton, aki egy nyírfaágat adott a kezébe. A vesszőzés, zöld ággal hajtás hatására meggyógyultak a disznók.

A dunántúli pásztorok ebből a történetből merítve Márton napján végigjárták a gazdák házait, egy-egy vesszőt ott is hagytak a háznál, Szent György napkor ezzel hajtották legelőre a jószágot. A nyírfaágakból az állatok szaporulatára is következtettek: nagy lombú nyírfaág sok elágazással sok születendő állatot jelentett. Az Őrségben és Göcsejben ezen a napon a gazdasszonyok szentmártonrétest sütöttek, ezzel ajándékozták meg a pásztorokat. Hosszúperesztegen a gazdasszony úgy nyújtotta a rétest, mintha „Szent Márton köpönyegét” nyújtotta volna ki, így Szent Márton áldása szállt a családra, egész évben jólétben élhettek, és ha kellett, a rászorulóknak is tudtak segíteni.