Januárban, vízkeresztet követően kezdetét vette a farsang, mely húshagyó kedd éjfélig tart. Hamvazó szerdával belépünk a húsvétot megelőző böjti időszakba. Mire vezethető vissza a farsang eredete? Milyen szokásokat, tréfás hagyományokat tartottak farsangkor, s talán tartanak még ma is. Blogcikkünkből az is kiderül, hogy mi az az állakodalom, és hogy miért nem tartozott a hajadon lányok kedvencei közé ez az ünnep.  

Szerző: Németh Anna, múzeumpedagógus

A farsangi szokások eredete a tavaszváró örömünnepekig vezethető vissza. Az egyház az ördögök tombolásának tartotta ezeket a felszabadult ünnepléseket, ezért sokáig tiltotta. Magyarországon a középkorban honosodott meg igazán a farsang, Mátyás király udvarában olasz hatás nyomán tartottak maszkabálokat. Az ország egész területén elterjedtek a különböző maszkos alakoskodások, ám területenként eltérő jelleget mutatnak a farsangi szokások.

Farsangköszöntés és más farsangi szokások

A 19–20. században gyermekek, fiúk és lányok, helyenként felnőtt férfiak házról házra járó szokása a farsangköszöntés. A köszöntésben felsorolt jókívánságok egyben termékenységvarázslók voltak. A köszöntők a sok jókívánságért cserébe tojást, szalonnát, pénzt kaphattak.

A Dunántúlon is köszöntőkkel indult a farsang, és ha nem volt ebben az időszakban házasságkötés, állakodalmat ültek. Az állakodalmon az egész falu részt vett, és minden stációját ugyanúgy megünnepelték, mint egy „igazi” lagzin. Az esketési jelenetből nem hiányzott a humor: mikor az álpap a fiatalokat kérdezi, akarják-e feleségül, férjül a másikat, „rá sem bírok nézni”, „öt deci pálinka után beszéltek rá” típusú válaszokat adtak. A ceremóniát zenés felvonulás követte, majd hajnalig tartó táncmulatság zárta az eseményt.

„Húshagyó, húshagyó, vénlányokat itthagyó!”

Szintén ennek a térségnek szokása a tuskóhúzás, vagy rönkhúzás, mely egy vénlánycsúfoló szokás volt. A falu így tréfálta meg azokat a leányokat, akik már eladósorba kerültek, de az adott évben nem kötöttek házasságot.  A csúfolás a legkülönbözőbb módokon történt: volt, ahol a leányhoz kötöztek egy tuskót, amit húznia kellett, máshol a legények a lány udvarára húztak be egy hatalmas rönköt, vagy azt a kapuhoz támasztották. Az edénycsapkodással, zajkeltéssel „kísért” rönkhúzás figyelmeztette a leányokat a férjhezmenetelre.

Hamvazószerdai csutkahúzók. Balról vénlánynak öltözött legények. Kenderhajú vénlánynak öltözött legény húzza a csutkát (Kide, v. Kolozs m.)
Forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-neprajzi-lexikon-71DCC/v-74097/venlanycsufolas-74159/

A legényavatás során olyan serdülő fiúkat tettek próbára, akik már lassan a felnőttkorba értek. Ehhez a fiúnak választania kellett egy keresztapát, aki bevezette a kocsmába. Az idősebb legények, férfiak különféle tréfák, próbatételek után leöntötték borral, pálinkával. Ettől fogva járhatott a kocsmába és udvarolhatott a lányoknak.

Észak-Kelet-Magyarországon kecske- és medvemaszkos alakok tréfálták meg a falu lakosságát. Itt terjedt el a szűzgulya hajtás szokása. „Akinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyába!”- mondta a „gulyás”, társai közben edényekkel, vödrökkel, ostorral, kolompokkal zajongtak. A leánynak ki kellett jönnie a házból, és sorstársaival együtt végighajtották őket a falun.

Az Alföldön is feltűntek a maszkos alakoskodók a fonóban. Legjellegzetesebb maszkos figura a koldus, az ördög, a török, a cigányasszony és a kereskedő volt. Kelet-Magyarországon a betyár is feltűnik, mint alakoskodó, a betyár utolsó mulatását és elfogását jelenítették meg, improvizált szöveggel. Állatalakoskodások során a ló, a medve és a gólya figurái csaltak mosolyt a fonóban, tollfosztóban serénykedők arcára.

Vénlánycsúfolások, legényavatások, tréfás alakoskodások, igazi és állakodalmak színes forgataga kísérte a falu lakosságát egészen „farsang farkáig”.