A fekete hunyor (Helleborus niger) a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó növény. A Helleborus nemzetség mintegy húsz fajának egyike, a nemzetség neve az ókori görög helléboros szóból származik, amelyet magyarul „hunyornak” nevezünk. Német nyelvterületen karácsonyi énekek, mesék, színművek és versek is a címükben viselik a fekete hunyor elnevezéseit: Christblume, Christrose, Schneerose, Weihnachtsrose. Egy régi legenda szerint a karácsonyi rózsa egy fiatal lány könnyeiből sarjadt ki a hóban, akinek nem volt ajándéka a betlehemi gyermek Jézus számára.

Helleborus niger, németül Schneerose, azaz hórózsa vagy Weihnachtsrose, azaz karácsonyi rózsa
Fotó: Bogdanov Edit, 2024. február, Budapest

Elsősorban nagyon korai, késő ősztől egész télen át tavaszig tartó virágzásáról és a feltűnően nagy, fehér virágú fajtáinak dísznövényként való használatáról ismert. Örökzöld, évelő, lágyszárú növény, amely tíz–harminc centiméter magasságúra nő. Nevét fekete színű gyöktörzséről és gyökereiről kapta. Sötétzöld, bőrnemű, hosszú nyelű levelei ölbefogottan összetettek, hét–kilenc levélkére tagolódnak.

Fő virágzási időszaka februártól áprilisig tart; azonban a hótakarótól és a tengerszint feletti magasságtól függően már november végén–decemberben elkezdődhet. A virágok egyesével (ritkán párosával vagy hármasával) nőnek a száron. A virág látványos, átmérője öt–tíz centiméter lehet. A fehér vagy kissé rózsaszín virágtakaró öt tojásdad alakú csészelevélből áll, amelyek sziromszerű látványt nyújtanak. A valódi szirmok apró, sárgászöld, tölcsér alakú mézfejtőkké alakulnak. Ezek bőséges nektárt választanak ki, és illatuk is van. A virágban sok sárga porzó található. A három–nyolc termőlevélből tüszőcsokor termés fejlődik. A magok, amelyek olajtesttel is rendelkeznek, nyár elejére érnek be.

Az illatos nektáriumok vonzzák a beporzó dongókat, méheket és lepkéket. Nagyon korai virágzása miatt a rovarbeporzás nem mindig biztosított. Ezért a fekete hunyor virágának bibéi nagyon sokáig termékenyek maradnak, és akár saját virágporral is beporzódhatnak. Az áttelelő levelek a virág kinyílása után elhalnak, az új levelek pedig csak a termés érését követően jelennek meg. A fehér csészelevelek ebben az időszakban megzöldülnek és fotoszintetizálni kezdenek, így táplálva a fejlődő terméseket. A magokat elsősorban hangyák terjesztik a tápláló olajos függeléküknél fogva.

Helleborus niger
Fotó: CityGreen.hu

A fekete hunyor az Alpokban, az Appenninekben és az Észak-Balkánon elterjedt. A völgyaljaktól akár az 1600–1800 méteres magasságig is előfordul. Közepes tápanyagellátottságú, humuszos, üde, meszes talajokat kedvel. A mozaikosan árnyas nyíltabb, elegyes bükkösökben, luc-, erdei- és feketefenyvesekben, de déli lejtőkön akár molyhos tölgyesekben is megjelenik. Különösen megkapó látvány áprilisban az Alpok hófoltokkal tarkított lejtőin a sziklai erdei- és feketefenyvesekben szőnyegszerűen megjelenő, rózsaszín virágú hússzínű hanga és a fekete hunyor együttes virágzása.

Természetvédelmi szempontból az Alpok országaiban veszélyeztetett fajnak tekintik és ahol indokolt volt, ott védetté is nyilvánították. Elsősorban a kiásás és a begyűjtés fenyegeti.

A fekete hunyornak két alfaját írták le: a Helleborus niger subspecies niger fényes, sötétzöld levelekkel rendelkezik. Ez az alfaj sokkal gyakoribb, és a faj teljes elterjedési területén előfordul. A macranthus alfajnak matt, kékeszöld levelei vannak és a virágai nagyobbak (akár 9 cm átmérőjűek is lehetnek). Elterjedési területe Dél-Tirol térségére és a szomszédos svájci és szlovéniai hegyvidékekre korlátozódik.

Korai virágzása és feltűnő fehér virágai miatt a fekete hunyor a 16. század óta megtalálható a közép-európai kertekben. Régóta ültetik, ez gyógynövényként való felhasználásának is tulajdonítható. Nemesített fajtáit ma is termesztjük. Kertjeinkben leginkább sziklakertekbe, egy-egy cserje mellé érdemes ültetni. Nyolc–tíz tőből álló csoportokban mutat igazán szépen. Főként a 19. században nemesítették ki azokat a termesztett fajtáit, amelyek nagyobb virágúak és bőségesebb virágzást mutattak. Ismert telt virágú változata is. Színes fajtákat hoztak létre a Törökországban őshonos keleti hunyorral való keresztezésével.

Helleborus niger 'Mont Blanc' fajtája
Fotó: Bogdanov Edit, 2024. február, Budapest

Tudni kell róla, hogy a növény minden része, de különösen a gyöktörzse erősen mérgező. A középkorban a fekete hunyor gyökerét hivatalosan Radix hellebori nigri néven ismerték és szívgyógyszerként, illetve vízhajtóként használták. A 17. századi gyógynövényes könyvek már rámutattak a növény mérgező mivoltára és túladagolásának veszélyére: „Három csepptől piros leszel, 10 csepptől halott leszel.” Ma már nem használják fitoterápiás szerként, csak homeopátiában.

Magyarországon a hunyor nemzetségnek három faja őshonos: az illatos, a pirosló és a kisvirágú hunyor. Mindhárom védett. Elsősorban bükk- és gyertyánelegyes erdőkben találkozhatunk velük középhegységi és dombvidéki területeken.