„Áprilisnak szárazsága, jó gazdának bosszúsága.”
Április 24. Szent György napja
A pásztorélet egyik legjelesebb napja Szent György nap, amikor a lábasjószágokat kihajtották a legelőkre. Az ezt megelőző napon a pásztorok misét hallgattak meg Szent Vendel, a pásztorok védőszentjének tiszteletére, majd a gazdákkal egyeztették a munkával kapcsolatos tennivalókat.
Szerző: Németh Anna, múzeumpedagógus
A Szent György nap igazi ünnep volt, lakomával és jókedvvel. Ennek legjelesebb példája a kalotaszegi juhbemérés, amikor megállapodtak, hogy a gazdák a nyáron milyen sorrendben és mennyi tejet kapnak. Ezt evés, ivás és táncmulatság követte.
Szebény, Szent Vendel-szobor
A gazdák a legelő széléről figyelték az állatok kihajtását, a pásztorok pedig ettől a naptól kezdve maguk feleltek a jószágért. A pásztorok között komoly tekintélykülönbséget jelentett, hogy milyen állatokat bíztak rájuk: a csikósok voltak a legelőkelőbb helyen a pásztorrendben, majd a gulyások, a juhászok és a kondások következtek. Erre rengeteg népdal is utal.
Ki kicsoda? - szómagyarázat:
Csikós: a pusztai legelőkön tavasztól őszig kint háló ménes pásztora.
Gulyás: a falvaktól és városoktól távol eső pusztai és hegyi legelőkön tavasztól őszig szabadon tartott és éjjel is kint háló bika-, tinó- vagy tehéncsapat pásztora.
Juhász: a juhokat őrző pásztor.
Kondás: a tavasztól őszig egy csapatban a legelőn kinn élő sertésállomány őrzője.
Csikóslegény vagyok,
Hortobágy eleje.
Gulyás, ha nyalka is,
Utánam van helye.
Kampós juhászokkal
Ritkán parolázok;
Sáros kondásokkal
Még csak szót se váltok.
A pásztorok maguk között felosztották a feladatokat: vigyázniuk kellett az állatokra, legeltetni, itatni, gondozni, sőt néha gyógyítani is nekik kellett őket. A gazdák általában számadót fogadtak fel, aki maga mellé keresett egy öregbojtárt, vagy több fiatal bojtárt. A csoport tagja volt még a kisbojtár is.
Ki kicsoda? - szómagyarázat:
Számadó: ő számolt el a rábízott állatokkal, tekintélyes, tapasztalt, nagy tudású ember. Becsületével és saját vagyonával is felelt, ő gondoskodott az egész éves legeltetésről, a szükséges felszerelésekről, szerszámokról, az állatok épségéről.
Öregbojtár: a számadó helyettese, tapasztalt ember, a legidősebb a bojtárok között. Ő kezelte a rovásfát, és egyedül ő ülhetett a számadó nyerges lovára.
Bojtárok: 18-25 éves fiatalemberek, ők végezték a munka nagy részét, egy-egy idényre vállaltak munkát. Fizetést a számadótól kaptak.
Kisbojtár: 10-12 éves fiú, nevezték „talyigás”-nak, vagy „lakos”-nak is. Főzött a pásztorokra, étkezéskor ő evett utoljára. Kenyérért ment a faluba (nős bojtárok feleségei sütötték egy hétre) Vele küldték be a sajtot, túrót, amit talyigán (kétkerekű kiskocsin) vitt be a faluba. A pásztorkunyhó körüli teendőkkel foglalkozott.
Ehhez a naphoz rengeteg rítus és hiedelem kötődik
Az állatok egészségének megóvása érdekében új tűz mellett hajtották el őket, vagy körbefüstölték a nyájat; fektetett láncon át járatták a jószágot; volt, ahol szentelt vízzel hintették meg őket. Az állatok gyarapodását zöldággal hajtással akarták elősegíteni.
Újtűz: A húsvéti vigílián gyújtott, megszentelt tűz, a föltámadás jelképe. Jézus halálakor a nap elsötétedett, s az ősi hagyomány szerint ez azt jelentette, hogy minden tűz kialudt. Jézus feltámadása az újtűz születése. Az újtűz meggyújtása a nagyszombati szertartás része. Ahol megoldható tűzkővel (kovakő) csiholják, hogy Jézus szimbólumaként valóban „kőből kipattant” legyen. (forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
Körbefüstölés: a haszonállatokat védték vele, a rontás (pl. a tej megromlása) ellen. A gulyát az Alföldön a pásztor Szent György napján körbefüstölte, így védte meg attól, hogy a gulyából a jószágok elbóklásszanak.
Fektetett láncon való áthajtás: rontás elhárító szerepe volt. A kapuba láncot fektetettek és ezen keresztül hajtották át a marhákat. Gyakori volt a fejszén, ekevason, tojáson, ill. a gazdasszony kötényén, kifordított szoknyáján stb. való áthajtás is. (forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)
Zöld ággal hajtás: nagy jelentőséget tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat először hajtották ki a legelőre. Ehhez leginkább nyírfa vagy rózsaágat használtak.
Országszerte elterjedt volt a Szent György napi harmatszedés, a föld „zsírjának” is nevezték. A harmatot hajnalban gyűjtötték össze az asszonyok nagy abroszokkal, s ennek mágikus jelentőséget tulajdonítottak. Úgy vélték, ettől szebben megkel a kenyér, a háztáji állatokat is megitatták belőle. A pásztorok ugyanígy gyűjtötték a harmatot és itatták vele a lovakat, szarvasmarhákat..
Gonoszjáró napnak is tartották e napot, ezért különféle praktikákkal igyekeztek távol tartani a rontó, ártó embereket, különös lényeket. Boszorkányok ellen szúrós, tövises ágat tettek a kerítésre, az istállóajtóra csipkebokor vesszőket akasztottak, nehogy szemmel verjék a jószágot. (Szemmel verés = nézéssel való rontás.)
Egy fondorlatos babonával előzték meg a parasztok a boszorkány kártevését: a lényege az volt, hogy a „szépasszony” ne bogozza össze a lovak farkát és sörényét, az istálló elé megszentelt mákot hintettek és így szóltak: „Szépasszony, akkor fond be a lovam sörényit, ha ezt a mákot megolvastad!”
