„Erdő nélkül a vihar céltalan”
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol nincsenek fák! Valószínűleg az éghajlat drasztikusan megváltozna, és biztosan nem élne bolygónkon ennyi faj. Az erdőségek nélkül a világtengerekre hárulna a légköri szén-dioxid elnyelése, de így az óceánok elsavasodnának, s végül a legtöbb élőlény kihalna. Fák nélkül nem lenne éltető oxigén sem. Drasztikus és lehangoló kép. Vajon tisztában vagyunk-e azzal, mennyire fontosak a fák a megfelelő életkörülményeink megteremtésében? S vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi magunk mit tehetünk megóvásuk érdekében?
A fák hozzájárulnak a természetes vízkörforgáshoz, gyökereikkel megkötik a talajt, leveleikkel a légköri szén-dioxidot, a fotoszintézis során oxigént termelnek. Lombjukkal árnyékot adnak, így hatással vannak a mikroklímára és élőhelyet biztosítanak számtalan állatnak, növénynek, gombának, ezáltal növelik és fenntartják a biológiai sokféleséget. (Az erdők a szárazföldi élőlények több mint 80%-ának adnak otthont.) A biodiverzitás megőrzésében az élők mellett a holt fáknak is óriási jelentősége van, hiszen odvaikban madarak, kisemlősök találnak fészkelő és rejtekhelyet maguknak, belsejükben rovarlárvák sokasága táplálkozik és fejlődik, korhadó felületüket mohák lepik el, faanyagukat lebontó gombák és mikroorganizmusok fajgazdag közösségei hasznosítják, s végső soron a talaj termékenységét biztosító humusszá alakítják.
Szerzők: Nagy József muzeológus és Árva Anita kommunikációs munkatárs
A fák a bolygó szén-dioxid megkötésében is kiemelkedő szerepet játszanak. Ha drasztikusan tovább csökkenne a Földön található erdőségek területe, a szén-dioxid koncentrációja is tovább növekedne az atmoszférában. Az óceánok vizében elnyelődő szén-dioxid többlet hatására savasodás következne be, ami miatt a világtengerek érzékeny élővilágában kihalási hullámok indulnának el.
Az erdők szerepet játszanak az élelmezésben és jövedelmet is biztosíthatnak a közelben élők számára. Hiszen az ember fát használ a tüzeléshez, építkezéshez, bútorok, faeszközök készítéséhez. Az erdei melléktermékek, mint a vadgyümölcsök, gombák, gyűjtött gyógy- és fűszernövények színesebbé teszik a táplálkozásunkat.
A fák az emberi egészségre is kedvező hatást gyakorolnak. A légköri szennyező anyagok megkötésével tisztítják a levegőt. Emellett kutatások igazolják, hogy a fák és a természet jót tesznek mentális jólétünknek. Japánban már létezik az „erdei fürdőzés” gyógymódja, melyet orvos is felírhat a betegeknek. Nagyvárosaink és kedvelt kirándulóhelyeink környékén található erdeink nélkülözhetetlen szerepet játszanak az aktív pihenésben, kikapcsolódásban, sportolásban, rekreációban is.
A fa az egyik leggazdagabb vallási, kultikus szimbólum, amely mindig különös tiszteletben részesült. Tekintélyt parancsoló koruknak köszönhetően az örökkévalóság megtestesítőinek tartották őket. Egykoron úgy hitték az emberek, hogy a legmagasabb fák tetején lakoznak elődeik szellemei, és méltóságteljes, erőt sugárzó megjelenésüknek köszönhetően az istenek lakóhelyének gondolták az ilyen hatalmas fákat. Főként az ókorban, de még a mai napig találni szent erdőket és ligeteket szerte a világon.
Az ókori görögök, rómaiak és germánok mellett a keltáknál is fontos szerephez jutottak a fák. Számukra a fafajok közül a legfontosabb a tölgy volt, melyet az élet fájának, a világfának tekintettek, amely közvetítő szerepet tölt be ég és föld között.
Az időtálló tölgyfa a hosszú élet, egészség, erő, kitartás, nemes lelkület, bölcsesség hordozója, szimbolizálja az ősök tiszteletét, a rendületlen kitartást.
A magyar fakultuszban a fák elsősorban nem istenekről, hanem történelmi személyekről kapták neveiket (Mátyás király fája, Rákóczi fák), innen erednek a hazai fákhoz fűződő legendák is.
A tölgy gyakori heraldikai (címertani) elem, hazai vonatkozásban a Magyar Honvédség címerében a harcot és háborút, míg az olajág a békét jelképezi.
Libanon különleges szépségű zászlaján az akár ezer éves kort is megérő libanoni cédrus a szentség, az örökkévalóság, a béke szimbólumaként jelenik meg. Kanada lobogójában a juharfa levele az ország természeti kincsekben való gazdagságára utal.
A fák szerepe a mezőgazdaságban régen és napjainkban
Hazánkban régen az erdőhasználattal összefüggésben gyakoriak és elterjedtek voltak a fáslegelők és legelőerdők, szervesen hozzátartoztak a pannon táj képéhez. Ezek olyan fás-gyepes élőhelyek, melyeket emberi használattal, legeltetéssel és/vagy kaszálással alakítottak ki. Megjelenésüket a ligetesen, elszórtan, egymástól gyakran elég távol álló fák és a közöttük található gyepes részek alakítják ki. A fák nyílt állásban fejlődtek, ezért viszonylag alacsonyak, alacsonyan elágazók, sok vastag oldalágra bomlanak, koronájuk széles, nagy átmérőjű. A legtöbb fáslegelő az alföldi nagy folyók mentén, ártereken jött létre, vannak azonban jellegzetes homoki, dombvidéki és középhegységi fáslegelők is. A juhok, tehenek, disznók legeltetésével hasznosított legelőerdők évszázadokon át elterjedtek voltak országszerte (különösen a Bakonyban), mára azonban kevés nyomuk maradt.
fotó: Diósviszlói hagyásfás legelő (wikipédia)
Magyarországon igen nagy hagyománya van a védőfásítások létesítésének. Ezek célja elsősorban a szél okozta defláció (a növényzettel nem borított helyeken a mállás vagy a nap hője folytán meglazított és felaprított részecskék szél általi elhordása) elleni védelem, azaz a talaj termékeny felső rétegének megőrzése volt. A futóhomok megkötését már a Mária Terézia-féle 1769-es erdőrendtartás előírta. A XIX. század első felében több programot is megvalósítottak, melyek során hálózatos rendszerű fasorokat telepítettek. Későbbi erdőtörvényeink az Alföld fásítását tűzték ki célul. A XX. század első harmadában több tízezer hektáron történt fásítás. Az 1950-es évekkel kezdődően mintegy 2500 km hosszúságban telepítettek az országban mezővédő erdősáv rendszert, ebből 1500 km-t az Alföldön, 1000 km-t pedig a Dunántúlon. Az 1970-es évektől kezdődően a nagy teljesítményű munkagépek elterjedése miatt a táblaméreteket megnövelték, aminek sajnos nagyon sok fasor és erdősáv esett áldozatul.
A Kárpát-medence kiváló természeti adottságainak, genetikai erőforrásainak és a helyi népi növénynemesítésnek köszönhetően gazdag hagyománya alakult ki hazánkban a gyümölcstermesztésnek. Gyümölcsfákból az ember által kialakított féltermészetes élőhelyek a hagyományos kisparaszti módon művelt gyümölcsösök. Az ilyen gyümölcsösöket helyi és tájfajtákból telepítették, tág térállásban, változatos kor-, faj- és fajtaösszetételben. Gyepszintjüket évente egy-kétszer kaszálják, ritkábban legeltetik. Leginkább hegylábi-dombvidéki, illetve ártéri területeken fordulnak elő. Megmaradt állományaik régi idők gazdálkodásának emlékét és a hagyományos, történelmi alma, körte, szilva, dió, cseresznye, mandula, kajszi, birs fajták sokaságát őrzik. E fajták fenntartása és újbóli hasznosítása nemzeti érdekünk. Nagyszerű kezdeményezés e téren a Tündérkert mozgalom.
A nagyüzemi árutermelés kibontakozása során a XX. század második felében terjedtek el a gépi talajművelésre és növényápolásra tervezett sík- és dombvidéki intenzív gyümölcsfaültetvények. Homogén megjelenésű és művelésű területek, a parcellák közötti termelői utakkal. Jellemző a modern, gyakran külföldi eredetű nemesített fajták használata, a kis térállás, az intenzív koronaformák kialakítása valamint lehetőség szerint az öntözés biztosítása, és a gépi betakarítás alkalmazása.
A fák a napjainkban célul kitűzött fenntartható mezőgazdaságban is egyre fontosabb szerepet töltenek be. Nyugat-Európában kibontakozóban van egy új szemlélet, mely a mezőgazdasági termelést és fatermesztést egymás mellett, egymással kölcsönhatásban igyekszik megvalósítani. Ez az agrárerdészet. A módszer lényege: a megfelelő tervezés és a faállomány rendszeres ápolása, metszése révén nagyobb összterméseredményt (faanyag+élelmiszer) lehet elérni, mint az elkülönített gazdálkodásban. Hatékonysága abban rejlik, hogy az egy adott területre ültetett fajok (fák és egynyári, esetleg évelő gazdasági növények) különböző szintjeit hasznosítják a talajnak, ezért hatékonyabban használható az adott földterület. A fák gyökerei mélyebbre hatolnak, így a mélyebb talajrétegek víz- és tápanyagkészletét hasznosítják. A lágyszárú mezőgazdasági növények gyökerei a felsőbb talajrétegeket szövik át, így kevésbé alakul ki köztük tápanyag-konkurencia. A fasorok közé vetett köztesnövények számára a növekedésükhöz szükséges elegendő fényt a fák megfelelő metszésével biztosítják. A stabil, kiterjedt gyökérzettel rendelkező fák megkötik a talajt, így biztosítják a termőréteg megmaradását.
A vízpartra telepített erdősáv növényzete védi a vizet a szántóföld irányából érkező káros mezőgazdasági kemikáliáktól (növényvédőszerek, műtrágyák), védi a környező szántóföldeket a víz pusztító hatásaitól (pl. partoldal alámosódása, belvíz, pangóvíz), valamint védi a mezőgazdasági területeket a viharos erejű szelek káros hatásaitól is.
A legelőkre telepített erdősávok, facsoportok nemcsak a legeltetett állatoknak adnak árnyékot, hanem kedvezőbb mikroklímát teremtenek.
Elmondható, hogy az agrárerdészet, mint újszerű gazdálkodási módszer előnyös lehet a talajvédelem, a természetes humuszosodás (lombhullás), a nagyobb összesített terméseredmény, a szél káros hatásainak csökkentése, a tisztább talajvíz és folyóvíz, a CO2-megkötés és a fajgazdagság (a növény- és állatvilág sokfélesége) szempontjából. Mindezek alátámasztására azonban még számos új vizsgálat és kísérlet elvégzésére, az elgondolások gyakorlatban történő kipróbálására van szükség hazánkban is.
Felhasznált források:
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/09/21/mi-lenne-velunk-fak-nelkul
https://mezohir.hu/hir/agrarerdeszet-gazdalkodas-termeszettel-egyuttmukodve
https://www.novenyzetiterkep.hu/sites/novenyzetiterkep.hu/files/ANER%20085%20P45.pdf
https://www.novenyzetiterkep.hu/sites/novenyzetiterkep.hu/files/ANER%20086%20P7.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Libanon_z%C3%A1szlaja
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kanada_z%C3%A1szlaja
https://toriblog.blog.hu/2010/08/13/rakoczi_fai
Barna T. (2003): Miért van szükség erdősávrendszerekre? 2. A jelenlegi mezőgazdasági környezet kialakulásának története. – Növényvédelmi tanácsok: kertészet, növénytermesztés, szaktanácsadás. 12(5): 29-30.
Jankovics M. (1991): A fa mitológiája – Csokonai Kiadóvállalat, Debrecen. 268 p.
Kapocsy Gy. (2000): A magyarság nevezetes fái. – Helikon Kiadó, Budapest. 111 p.
Szabóné Szabó A. (2000): A Magyar Honvédség arculati elemei. – Hadtudomány 10(3): 107–113.
Szakonyi Z. Sz. (2018): A tölgy nemzetség kultuszának áttekintése és Magyarország néhány nevezetes tölgyfájának bemutatása. – Tájökológiai Lapok 16(1): 35-43.
Szarvas P. (2010): Mezővédő erdősávok, fasorok jellemzése, ökológiai feltárása, kihatásai – PhD értekezés, Debreceni Egyetem. 198 p.
