„A változatosság gyönyörködtet”.
De miért fontos ez?
Miért kell megóvni és fenntartani élővilágunk gazdagságát? Mi a felelőssége az egyes országoknak ebben? Mi a helyzet Magyarországon? Mitől csökkenhet egyes területek fajgazdagsága? Mi lehet a megoldás ennek megfékezésére? Bejegyzésünkben körbejárjuk a biológiai sokféleség fogalmát, és azt is bemutatjuk, hogy Magyarországon milyen kezdeményezések alakultak ki a genetikai sokféleség megőrzésére.
Szerző: Szemmelveisz Ildikó, múzeumpedagógus
Bár sokak úgy gondolhatják, hogy tőlük távol állnak ezek a fogalmak, mégis érdemes elgondolkodnunk azon, hogy miért ünnepeljük május 22-én a biológiai sokféleséget.
A biológiai sokféleség – idegen szóval biodiverzitás – kifejezi, hogy mennyire változatos és gazdag élővilágunk. A sokféleség természeti kincsünk, a természet erőforrása – éppúgy, mit a szén, vagy az olaj. Tekinthetjük úgy is, hogy a biológiai változatosság, sokféleség az emberi élethez nélkülözhetetlen „ökoszisztéma szolgáltatásokat” nyújt: termékeny talajt, tiszta vizet, tiszta levegőt, egészséges élelmiszereket, de szerepe van a betegségek elkerülésében, az éghajlat szabályozásában is. Fennmaradása tehát nélkülözhetetlen számunkra.
A sokféleség az élő természet alapvető létezési formája, amely a biológiai szerveződés több szintjén is megnyilvánul. Az egyes élőlények, a fajok, társulások, az élővilág szintjén, melyek hatalmas változatossága alapvetően a genetikai variációk következménye.
Mitől pusztulnak a fajok, mitől csökken a változatosság?
A biodiverzitást számos – természetes és emberi tevékenységből adódó – tényező veszélyezteti. Legnagyobb probléma az élőhelyek megszűnése, elpusztítása. Ebben pedig a mezőgazdasági termelésnek is szerepe van: az erdők kiirtása, a terület művelésbe vonása mind- mind csökkenti az adott területen élő fajok számát. Az éghajlat változása, az egyre könnyebben „utazó” és megjelenő agresszív, idegenhonos fajok is veszélyt jelentenek, mert kiszorítják az őshonos fajokat.
Gondoljunk csak egy monokultúrás – egy növényből álló – mezőgazdasági táblára. A szántóföldön megtalálható gyomoknak nagy szerepe lenne a sokféleség megőrzésében. A méheknek jó „legelőt” adnának, a vadaknak táplálékot nyújthatnának. A nagyüzemi termelési mód hatására azonban a gyomfajok száma csökken, el is tűnt jó néhány.
Agrár- Környezet- Védelem című kiállításunkban mindezt látványosan szemlélteti az a tabló, melyen a magyar búza gyom fajainak magvait mutatjuk be. Egykor 120 db volt!
Az intenzív, nagy táblás művelésű területen az életfeltételeiket megtaláló állatok száma is jelentős mértékben csökken. Szemléletesen mutatja ezt be a Göttingeni Egyetem képsorozata:
Kép forrása: Göttingeni Egyetem Agroökológiai Tanszék
Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy a biológiailag nem változatos területek nagyon sérülékenyek, rugalmatlanok, a környezet negatív hatásaira nem tudnak jól reagálni. Így például egy betegség az egész tábla pusztulásához vezethet. Az ökológiai rendszerekben minden faj egy adott szerepet tölt be, kipusztulása az egész rendszer működésében zavarokat okozhat.
Megdöbbentő….
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 1999-es adatai szerint az elmúlt száz évben a helyi fajták és tájfajták 75%-a került ki a termesztésből. A háztáji gazdaságokban, a kiskertekben termesztett fajok helyét az intenzív nagyüzemi gazdálkodásban használatos fajok, fajták vették át. Világviszonylatban táplálékunk 60%-a mindössze három növényfajból származik: búza, kukorica, rizs. Az állattenyésztés esetében is hasonló tendencia tapasztalható: az összes elfogyasztott állati termék kb. 90%-a 14 faj tenyésztéséből származik.
Mi lehet a megoldás?
Az ősi fajták előnye, hogy általában jobban tűrik a szélsőséges időjárást, a szárazságot, egyes betegségeket. Ezért ismételt termesztésbe vonásuk alternatív megoldást jelenthet a túlnemesített, túlérzékeny fajok helyett.
Ezért is nagyon fontos az ősi fajták és tulajdonságaik megőrzése. A génforrások begyűjtése, tárolása és megőrzése a génbankok feladata. Tápiószelén, a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központban, mintegy 150 ezer növényi és állati génmintát tárolnak, ami a biológiai sokféleség szempontjából felbecsülhetetlen értéket képvisel.
Magyarországon az őshonos és védett állatfajták genetikai állományának megőrzése azok tenyésztésével is történik.
A Kis-Balatonnál, Kápolnapuszta kedvelt látogatóközpontjában az ősi magyar bivaly állományát őrzik. A Hortobágyon legelésző szürkemarha csorda is hatalmas genetikai értéket képvisel.
Az Őrségben az ősi gyümölcsfajták termesztésére indult el a „Tündérkert” mozgalom. Ma már legalább ötven ilyen kert működik az országban. A Tündérkerteknek napjainkra sikerült a régi magyar gyümölcsfajták valaha volt legnagyobb gyűjteményét létrehozni, melyek csak a Kárpát-medencében ismertek.
Szintén a biológiai sokféleség megőrzését szolgálja az un. preciziós növénytermesztési mód, ahol különböző művelési zónákat, egységeket határoznak meg a táblákon belül. Ilyen egységek például a széleken elhelyezkedő védelmi sávok, a parlagon hagyott területek, a nitrogénkötő növényekkel beültetett területek, teraszok, az erdészeti területek, véderdők, melyekkel a változatosságot biztosíthatják.
A Biológiai Sokféleség Egyezmény és ami mögötte van
Az ENSZ 1992-ben Rio de Janeiróban rendezte meg a Környezet és Fejlődés Konferenciát. Az eseményen számos, globális méretűvé vált környezeti problémáról is folytak tárgyalások. Ekkor született meg a Biológiai Sokféleség Egyezmény, melynek végleges szövegét 1992. május 22-én az ENSZ Környezeti programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján fogadták el.
A csatlakozó államok a legmagasabb politikai szinten foglaltak állást az ember, a társadalom és a természet egymáshoz való viszonyának meghatározásában. Lényeges, hogy az egyezmény nemcsak alapelveket és feladatokat határoz meg, hanem a végrehajtás kérdéseit is. Három hangsúlyos célt fogalmaz meg: a megőrzés, a használat, a hasznok megosztása, és törekszik az ezek közötti egyensúlyra is. Azért is különleges, mert az egész élővilágra vonatkozik, vagyis minden élőlény és élő rendszer fennmaradását, a földi élet valamennyi formájának egyetemes védelmét tűzi ki célul.
Megfogalmazza azt is, hogy az egyes államoknak milyen feladatokat kell elvégezniük a biológiai sokféleség védelmével, fenntartható hasznosításával kapcsolatban. Az aláíró országoknak további feladataik vannak a kutatás és képzés, a közoktatás és tájékoztatás, a környezeti hatások vizsgálata és a káros hatások minimalizálása, a technológiák hozzáférhetősége és átadása, az információcsere, illetve a finanszírozás területén.
Cikkünkkel a Museums For Future csapata felhívásához csatlakozunk.
#MuseumsGoGreen #MagyarTermészetNapja #MagyarTermészet #BiodiversityDay #BiodiverzitásVilágnapja #BiologiaiSokféleség