Ritka egyetértés jellemezte az országgyűlési pártokat a honfoglalás közelgő millenniumának méltó megünneplésével kapcsolatban. Rövid időre elcsendesedtek a politikai csatározások. A honfoglalás ezredéves emlékére 1896-ban megrendezett ünnepségsorozat az ezeréves múlt fölidézésével kívánta érzékeltetni az ország történelmi hivatását a keresztény Európában. Az országgyűlés döntése értelmében az Andrássy útnak a Városligetbe torkolló részén történelmi emlékmű állítását határozták el.  

Szerző: Estók János, főigazgató

A millenniumi emlékmű – Zala György szobrász és Schickedanz Albert építész tervei alapján – csak hosszú évek múlva (teljesen 1929-ben) készült el. Millenniumi emlékművet emeltek a munkácsi Várhegyen, a nyitrai Zobor-hegyen, a dévényi Várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi Várhegyen, a brassói Cenk-hegyen és Pusztaszeren. Szent István lovas szobrának budai várbeli fölállításáról, a Szépművészeti Múzeum alapításáról és négyszáz új népiskola létesítéséről is döntöttek. A múltra való emlékezéssel egyenrangúnak tartották az utóbbi fél évszázadban végbement változásoknak a budapesti országos kiállításon történő bemutatását. A városligeti kiállítást I. Ferenc József magyar király május 2-án nyitotta meg. Az új Országház már elkészült kupolacsarnokában június 8-án ünnepi együttes ülést tartott az országgyűlés két háza.

A budapesti Városligetben rendezett országos kiállítás megnyitására induló királyi párt emberek ezrei üdvözölték a zászlódíszbe öltöztetett Lánchíd hídfőinél és az Andrássy út nemzeti színű drapériával borított palotái mentén. A millenniumi ünnepségéről készítette felvevőmasinájával Sziklai Zsigmond az első magyar filmes híradót. Az urak díszmagyarba, kitüntetésekkel teleaggatott egyenruhába vagy fehérnyakkendős frakkba öltöztek. A hölgyek toalettjeit velencei csipkék és pompás kalapok ékesítették. A Gellért-hegyi ágyúk dörgése, a Himnusz hangjai és harangok zúgása adta hírül a millenáris ünnepségek kezdetét.

Az országos kiállításra számos épületet emeltek a Városligetben, közülük a legnagyobb sikert az Alpár Ignác által tervezett Történelmi Épületcsoport aratta. Az építész az ezeréves Kárpát-medencei magyar múltat egy-egy korstílust – a romántól a barokkig – képviselő épülettel mutatta be, például a Hunyadiak ősi fészkének, a vajdahunyadi várnak részleteivel vagy a jáki templommal. A városligeti „Vajdahunyadvár” épületegyüttese által körbefogott parkban állították föl később Ligeti József szobrászművész Anonymus szobrát, amelyet tíz más szoborral együtt Ferenc József ajándékozott a Millennium alkalmából a nemzetnek.

A kiállítás jelenkori részében bemutatták az ipar és az átalakuló mezőgazdaság eredményeit. Az Iparcsarnok mellett a nagyobb gyárak önálló pavilonokat emeltek. A látogatók megismerkedhettek az újfajta nemesített gabonafélékkel, az állatállomány fajtaváltásának lehetőségeivel, a műtrágyázás és a növényvédelem új módszereivel, valamint a mezőgazdasági termelés olyan háttérintézményeinek munkájával, mint a Meteorológiai Intézet, a Budapesti Vetőmagvizsgáló Állomás vagy a Borvizsgáló Állomás. Bemutatták a hazai ipar néhány évtized alatt megtett útját. A városligeti kiállítás területén fölépített falu mutatta a parasztság sorsa és a néprajz iránt megélénkülő érdeklődést. A berendezett parasztházak nemcsak a parasztság életmódját tükrözték, hanem az ország nemzetiségi összetételét is. A magyar, illetve a román, szlovák, szerb, horvát, német és más nemzetiségek portái fele-fele arányban voltak jelen. A falu remélt jövője is kirajzolódott a „mintafaluban”, ahol óvodát, iskolát, tornatermet, tűzoltótelepet, sőt tízágyas kórházat is létesítettek. Budapest a Millennium évében a kongresszusok városa volt, például kohászati, geológiai, távíró, közegészségügyi, művészeti, orvos- és gazdakongresszust tartottak.

A Városliget és környéke gazdag volt látványosságokban és a szórakozóhelyekben. Sok embert csábított esti korzózásra a ragyogó villanyvilágítás, a színes lámpákkal megvilágított szökőkút varázslatos látványa és az este 11 óráig fölcsendülő térzene. Óriási szenzáció volt a tömegközlekedés meghökkentően új megoldása az Andrássy úton: a földalatti vasút egyik végállomását a Gizella téren, a Kugler cukrászda közelében helyezték el, a másikat az Állatkertnél. A hadügy pavilonjánál látható léghajó egészen Vácig repült, de az egyszerű halandó is kipróbálhatta a repülés mámorát, ha Godard kapitány kötelekkel rögzített léggömbjével kis időre a magasba emelkedett.

Az ünnepségek ugyan az országos kiállítást rendező Budapesten sűrűsödtek össze, de az ezredévre országszerte méltón emlékeztek. A vármegyei székhelyeken éppen úgy ünnepeltek, mint a legkisebb faluban. Az ezredik év tiszteletére nemcsak hozsannázó feliratokat küldtek az uralkodónak, hanem helyi erőfeszítésből kulturális alapítványokat, iskolákat, óvodákat, árvaházakat, közkórházakat állítottak föl. A millennium tiszteletére utakat köveztek, ártézi kutakat fúrattak, telefont vezettek és fásítottak.

A millenáris ünnepségekről már a kortársak véleménye is megoszlott. Nem véletlenül, hiszen éppen a sokféleség, az ellentmondásosság jellemezte leginkább a századvég Magyarországát. Gárdonyi Géza naplójába a következőket írta a megnyitóünnepség fényes napjáról: „1896. május 2. Első napja a nyári ruhának és a cserebogárnak. A millenniumi kiállítás megnyitása. Én bizony nem húztam frakkot. Utálattal néztem végig, a német família (a Habsburg-család) mint fogadja „Magyarországom” hódolatát. A király – kopasz keselyű vörös kucsmában és fehér ködmönben. A királyné feketében. Árpád ivadékai részint téli prémes magyarban, részint nyáriban. Keverve cilinder és frakk. Főképpen a kereskedők voltak díszmagyarban, meg a grófok, mágnások.” Gárdonyi azok nevében beszélt, akik nem tudtak azonosulni a millenniumi ünnepségek letűnt világot idéző külsőségeivel, és Ferenc Józsefnek a múltra fátylat borító önfeledt éljenzésével. A nemzetiségek értelmisége az ünnepségsorozatban csak a magyar sovinizmus megnyilvánulását akarta látni. Számukra az ezeréves államiság, a történelmi múlt, a nemzeti tradíciók hangsúlyozása a nem magyar népekkel szembeni elnyomás megtestesülése volt. Sokakat irritáltak az ünnepségek díszmagyaros, kacagányos külsőségei. A szociáldemokraták az úri világ magamutogatásaként értékelték az ezredévi eseményeket, de nem léptek föl ellene. Az ország modernizációjával szembeállították a munkásság kizsákmányolását, politikai jogfosztottságát.

A világvárossá fejlődő, hatszázezer lakosú Budapestre az ünnepségek idején öt és fél millióan látogattak el. Külföldről mintegy harmincezren – köztük diplomaták és újságírók – érkeztek. A nemzet a vajdahunyadvári történelmi kiállítással büszke múltját, a városligeti jelenkori kiállítással az ország polgárosodását, szellemi és anyagi haladását mutatta be önmagának és Európának.