Ha létezik a legendás „amerikai álom”-nak magyar megfelelője, úgy Kozma Pál professzor élete során minden bizonnyal megvalósította azt.

Kozma Pál kertészmérnök, ampelológus, szőlőnemesítő ahhoz az agrárértelmiségi nemzedékhez tartozott, amelyik még a két világháború között nevelkedett, s kezdte tanulmányait, az 1945-ös történelmi fordulat táján indult el a pályáján, az 1950-es években kezdett kibontakozni, a hatvanas és nyolcvanas évek között ért szakmai karrierje csúcsára és a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulója körül ment nyugdíjba. Ez volt az az agrárértelmiségi nemzedék, amely nagyon sokat tett azért, hogy a magyar mezőgazdaság talpra álljon, majd annak számos ágazata az 1970-es, nyolcvanas évek fordulójára felzárkózzon a világszínvonalhoz.

Kozma szegényparaszti sorból indulva vált értelmiségivé, tudóssá, és jutott el szakmája élvonalába. Mindezt kiemelkedő tehetségének, elhivatottságának, szorgalmának és fáradhatatlan munkabírásának köszönhette. Nagyszerű társakra lelt mind a magánéletében, mind pedig a szakmájában, munkatársai között, és olykor a szerencse is mellé szegődött.

Emlékezésre sarkall minket az a törekvés, hogy az idő múltával a professzor alakja ne homályosuljon el, megőrizzük azt az utókor számára.

Kozma Pál 1920. július 11-én született a Szabolcs vármegyei Gyulaházán. Négyen voltak testvérek, köztük Pál a legidősebb. Tehetségét elemi iskolai tanítója, Jánváry István fedezte fel, aki minden támogatást megadott a tehetséges parasztfiú továbbtanulásához. 1932 őszén beiratkozhatott a kisvárdai Bessenyei György reálgimnáziumba, ahol kitűnő tanuló lett. 1936-ban gimnáziumi tanulmányai félbemaradtak, mert édesapja hazahívta a családi gazdaságba dolgozni. Erre az időszakra így emlékezett vissza: „ekkor úgy éreztem, hogy újra belesüllyedek a reménytelen paraszti életbe, s a bánattól majd’ megszakadt a szívem.”

Három év elteltével ülhetett újra vissza az iskolapadba: 1939-ben pályázott és felvételt is nyert az érettségit adó bajai Középfokú Kertészeti Tanintézetbe, ahol tandíjmentességet és ingyenes internátust kapott. Itt szerezte meg a kertész szakma elméleti és gyakorlati alapjait. 1943-ban évfolyamelsőként, kitüntetéssel érettségizett.

Tanulmányait 1943 szeptemberétől a Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán folytatta. Szülőfalujában Gyulaházán érte a front, majd 1945 kora tavaszán a helyi Földigénylő Bizottság felkérésére a falu földmérője lett, s részt vett a földreform lebonyolításában. Nem sokkal ezt követően nagy szerencséjére Szolnokon sikerült megszöknie egy „málenkij robotra” vezényelt menetoszlopból. Így számára 1945 májusában folytatódhatott az oktatás.

Az alapozó tárgyak közül a botanika, a növényélettan, a biokémia és a genetika, a szaktárgyak közül a gyümölcs- és szőlőtermesztés, a növénykórtan, valamint a kertépítészet vonzotta. Szinte csak „kitűnő” vizsgaeredményei voltak.

 A diák Kozma Pál
(kép forrása: https://szoleszet-boraszat.uni-mate.hu/en/%C3%A9letrajz)

Egyetemi tanulmányait az időközben átalakult és átnevezett Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karán 1947. július 15-én fejezte be kitüntetéses „okleveles kert- és szőlőgazda” diplomával.

Még egyetemista volt, amikor 1946. november 23-án feleségül vette a falujabeli Mincsik Erzsébetet, aki egész életében hű társa és támasza volt. Kilenc gyermekük született, közülük hét érte meg a felnőttkort.

Az egyetem befejezése után a tarcali Kertész- és Szőlészképző Iskolába vezényelték, ahol módja nyílt tanulmányozni a Tokaji borvidékről írt könyveket, levéltári dokumentumokat és muzeális anyagokat. Beiratkozott a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre is, ahol 1948-ban levelező hallgatóként „gazdasági szaktanár” oklevelet szerzett.

1948. március 1-jei hatállyal áthelyezték Kecskemét-Miklóstelepre, az ottani Szőlészeti és Borászati Szakiskolába. Az ott eltöltött másfél évnek meghatározó szerepe lett kutatói pályafutásában. Erről önéletrajzában így vallott: „Kecskemét-Miklóstelepen serdültem kutatóvá, az ott megtalált témák és kitűzött célok megoldása, illetve elérése töltötte be aktív életemet. […] A szőlő biológiájának, genetikájának, fiziológiájának, nemesítésének a témaköre kavargott bennem. Kerestem a kutatásra legalkalmasabb témát, s a véletlen jött segítségemre. 1948 télvégén, a kiselejtezett iratok között bukkantam rá egy kis könyvre: Ráthay, Emerich: Die Geschlechtverhältnisse der Reben und ihre Bedeutung für den Weinbau I. 1888., II. 1889., Wien. ‒ Ez a könyv lett az én inspirálóm és a kutatás területén első kalauzom! A Duna-völgyi kétlaki Vitis sylvestris és több egylaki Vitis vinifera cultivar virágtípusait s azok morfológiai és termékenyülési viszonyait kutatta a szerzője, s a kutatási eredményeket foglalta össze benne. […] Elhatároztam, hogy részben ellenőrzöm Ráthay megállapításait, másrészt tovább folytatom és elmélyítem a kutatásokat.”

Az iskola szőlő-fajtagyűjteményében végezte előzetes vizsgálatait, amihez az ottani meteorológiai megfigyelőállomás időjárási adatait is felhasználta. Mintegy 480 szőlőfajta virágzásdinamikáját, a fajták virágtípusait, a virágok termékenyülését, a pollen mesterséges tápoldatban történő hajtatását, a pollentömlők növekedését kezdte vizsgálni. Közben megkezdte keresztezéses nemesítési kísérleteit is. A nemesítési módszereket főleg a külföldi szakirodalomból, részben Mathiász János szakcikkeiből, részben pedig a neves szőlőnemesítővel, Kocsis Pállal folytatott konzultációkból sajátította el.  

1949 őszén áthelyezték az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karára, ahol a Szőlőtermesztési Tanszék tanársegédévé nevezték ki. Hamarosan olyan kitűnő munkatársai lettek, mint Kriszten György, Csepregi Pál, Zilai János, Sz. Nagy László. A tanszéket Katona Zsigmond vezette.

1950-ben egyetemi adjunktussá léptették elő, majd 1954-ben sikerrel pályázta meg a docensi címet. Katona Zsigmond nyugdíjazását követően őt bízták meg a tanszék vezetésével. 1960-ban nevezték ki tanszékvezető egyetemi tanárrá, s ezt a tisztséget nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

Kozma Pál törekvéseinek középpontjában a magyar szőlőtermesztés megújítása, versenyképessé tétele és a szőlőműveléssel foglalkozó emberek boldogulása állt.

 A tanszékvezető egyetemi tanár
(kép forrása: https://szoleszet-boraszat.uni-mate.hu/en/%C3%A9letrajz)

Tanítványa, Dr. Csoma Zsigmond visszaemlékezésében így írt róla: „Távolról zárkózott, szigorú embernek tűnt, egészen az első kézfogásig. Pedig anekdotázó, jó humorú, kedves, művelt, széles olvasottsággal rendelkező, nagy szaktekintélyű egyetemi oktató-kutató volt. Megjelenése, egyenes tartása, magabiztos, kissé peckes terpeszállása a két lábbal földön állását tükrözte. Szemében mindig ott fénylett egy derűs mosoly, a paraszti öntudat és a mindent megismerni akaró kíváncsiság.”

Egyetemi oktatói munkássága során agrár- és kertészmérnök, szakmérnök-generációk sorának képzésében vett részt. „Előadóként nem volt különösebben magával ragadó, de mély és alapos tudása mindenki számára meggyőző volt. Előadásaiban, írásaiban a népi-paraszti szőlőtermesztő és bortermelési tudást, tapasztalatot ötvözte az új, saját, valamint mások tudományos kutatási eredményeivel.”

A tudományos utánpótlás-nevelés terén két tanítványa akadémiai doktori, öt kandidátusi fokozatot szerzett, vezetésével 56 egyetemi doktori disszertáció készült.

Húsz évet töltött el az intézmény felső vezetésében. 1957-től igazgatóhelyettes, 1962-től általános és kutatási rektorhelyettes, 1965 és 1971 között rektor volt. 1977 és 1983 között ismét általános és kutatási rektorhelyettesi teendőket látott el. Felsővezetőként az intézményszervezés terén elért, máig ható kiemelkedő eredményei: a főiskola Kísérleti Üzemének és kísérleti telepeinek létrehozása és fejlesztése (1964); nappali tagozaton az ötéves, levelezőn a hatéves képzés megszervezése és beindítása 1967-től. Irányítása alatt valósult meg a Villányi úti új központi épület beruházása (1967‒1973).

Az egyetem új központi épülete 1971-ben
(Fortepan_227978 Középületépítő Vállalat. Kreszán Albert – Koczka András – Kemecsei József)

A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát 1968-ban Kertészeti Egyetemmé minősítették, így létrejött a világ első önálló kertészeti egyeteme. Ebben az időszakban jelentősen megnövekedett az intézmény hazai és nemzetközi elismertsége. Szintén az ő irányítása alatt szervezték meg a Tartósítóipari Szakot (1969), és vezették be a szakon az 1969–70-es tanévtől az angol rendszerű, kétszintes képzést. A kecskeméti, illetve a gyöngyösi felsőfokú kertészeti technikumokat a Kertészeti Egyetem főiskolai karaivá integrálták (1971, 1972).

Rendkívül gazdag és szerteágazó kutatómunkája során számos területen ért el nemzetközileg is elismert eredményeket: ilyenek a szőlő virág- és virágzásbiológiája (virág-morfológia, virág-szövettan; a virágtípusok divergenciája, evolúciója; a virágtípusok és típusváltozatok termékenyülési, termésképzési sajátosságai, valamint fény- és elektron-mikroszkopikus bélyegei stb.),

A szőlő magkezdeményének hosszmetszete, fénymikroszkópi kép (fotó: Tóth Endre György)

A szelekciós és keresztezéses szőlőnemesítés (hibrid fehér- és vörösbor-szőlő, valamint csemegeszőlő-fajták előállítása); a szőlő szerves- és ásványi anyagcseréje, tápanyagforgalma, optimális tápanyag-ellátottságának diagnosztizálása levélanalízissel. Virágzásbiológiai kutatásainak eredményei a biológiai és botanikai tudományok területén is elismerést arattak. Foglalkozott továbbá a szőlő transzspirációjával, a fitotechnikai műveletek (tőke művelésmódok, metszésmódok, zöldmunkák) fiziológiai hatásaival.

Egyik első kiemelkedő eredménye a virágmorfológián alapuló klóntípus-szelekciós eljárás kidolgozása volt. A módszert az Országos Találmányi Hivatal 1956-ban találmánnyá minősítette. Ezt felhasználva a szőlőfajták legértékesebb klóntípusainak a vesszőit sokmilliós mennyiségben állították elő s adták át szaporításra és telepítésre, amellyel a fajták termesztési értékét mintegy harminc százalékkal növelték.

Szőlőnemesítő munkájának eredményeként lett államilag minősített fajta 1959-ben a Nemes kadarka, 1969-ben a Nemes furmint. 1965-től megkezdte a szőlő rezisztenciára nemesítését. 1974 és 1996 között sorra születtek meg állami elismerésben részesült fajtái, a vörösborszőlők közül a Magyar frankos, a Bíbor kadarka, a Rubintos, fehérborszőlők közül a Mátrai muskotály, a Táltos, csemegeszőlő fajtái közül pedig a Kozma Pálné muskotály és az Augusztusi muskotály (a későbbi Palatina).

A több évtizeden át végzett kutatómunkája eredményeit 21 önállóan és 15 hazai, illetve két nemzetközi munkaközösségben írt tan- és szakkönyvben, 161 tudományos közleményben, valamint számtalan szakcikkben, újságcikkekben, vele készített riportokban, tv-műsorokban tette közzé. Jó tollú, jó stílusérzékű, termékeny szakíró volt, aki kitűnően ismerte a szőlő kultúrtörténetét is. Könyvei ma is alapvető műveknek számítanak. Három könyve és számos tudományos közleménye jelent meg idegen nyelveken.

Tankönyveiből évtizedeken át kertészmérnökök generációinak sora tanulta a szőlőtermesztés ismereteit

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlőtermesztési Tanszékéről 1990. június 30-án vonult nyugdíjba. Ezt követően professor emeritusként haláláig részese maradt a tanszéki és az egyetemi munkaközösségnek.

Tudományos előmenetele: 1952-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, 1960-ban akadémiai doktor lett, 1967-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, majd 1973-ban rendes tagjává választották meg. Akadémiai székfoglaló előadásának címe: A szőlő teljesítőképessége növelésének lehetőségei keresztezéses nemesítéssel. (pdf)

1994-től a Magyar Bor Akadémia rendes, 1997-től örökös tagja lett. 1998-ban a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem díszdoktorává avatta.

1961-ben az Olasz Szőlő- és Borakadémia külső tagságát, 1971-ben a berlini Humboldt Egyetem tiszteletbeli doktori címét, 1976-ban a Jugoszláv Szőlészeti és Borászati Tudományos Társaság tiszteletbeli tagságát érdemelte ki, és a sor még hosszan folytatható lenne.

Megbízatásai közül a legfontosabbak: az MTA Kertészeti Bizottságának 1953-tól volt a tagja, majd elnöke (1976‒1990) és tiszteletbeli elnöke, 1967 és 1975 között a Tudományos Minősítő Bizottság Növénytermesztési Bizottságának elnöke volt. 1970‒1975 között a Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság elnöki tisztét töltötte be. Részt vett több hazai szakmai folyóirat szerkesztőbizottságában.

Tagja volt a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) Nemesítési Szakbizottságának. A felsorolás azonban messze nem teljes.

Munkája elismeréseként megkapta a legnagyobb hazai szakmai kitüntetéseket, így az Entz Ferenc emlékérmet, a Fleischmann Rudolf emlékplakettet, a Kocsis Pál emlékplakettet, a Mathiász János-díjat. Külföldön a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) díját (1964, 1994), a Humboldt emlékplakettet és a Hegel medált (1968, 1970: Berlini Humboldt Egyetem).

 A szőlő professzora (fotó: Kelet-Magyarország, 1984. május 5.)

Rendkívüli büszkeséggel töltötte el, amikor szülőfaluja, Gyulaháza 1997-ben díszpolgárává avatta.

Kozma Pál 2004. február 14-én hunyt el. 2007-ben szülőfaluja róla nevezte el általános iskoláját, amelynek udvarán felavatták mellszobrát, egyik unokája, ifjabb Szász György Munkácsy-díjas szobrász alkotását.

(fotó: Benkő Gabriella Emese)

Tudósként, tanárként, emberként egyaránt büszke lehet rá a magyar kertészet.

 Felhasznált források:

Bozsik József: Köszönet a szőlőnek. Kozma Pál nyolcvanéves. Szabad Föld, 2000. július 25. 9.
Csoma Zsigmond: Megemlékezés. Magyar Tudomány, 2004. 6. 794–795.
Ésik Sándor: A szőlő professzora. Kelet-Magyarország, 1984. május 5. 10.
Kozma István: Iskolát neveztek el dr. Kozma Pálról. Kertészet és Szőlészet, 2007. 43. 14–15.
Papp János: 81 éves Kozma Pál akadémikus. Kertgazdaság, 2001. 4. 104–107.
Papp János és Tóth Magdolna: Kozma Pál szobrot avattak Gyulaházán. Kertgazdaság, 2007. 4. 83–86.
Varga Zsuzsanna: 100 éve született Kozma Pál. https://kertk.szie.hu/szaz-eve-szuletett-kozma-pal/eletrajz
https://www.gyulahaza.hu/index.php/89-besorolatlan/115-kozma-pal-diszpolgar