Idén nem csak Trianonra és azokra emlékezünk, akik a két világháború között a megcsonkított Magyarországot anyagilag és szellemileg megszilárdították, hanem azokra is, akik a változó gazdasági-politikai viszonyok közt, a Kárpát-medence átrendeződött népességét figyelembe véve a nemzet gyarapodásáért határainkon innen és túl munkálkodnak.

A kiállítás szakmai kurátorai:
Prutkay Péter, Veszely Ferenc és W. Nemessuri Zoltán.

A kiállítást Nagy István, agrárminiszter nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet,
hogy a magyarok együtt bármilyen nehézségen felül tudnak emelkedni.

Egy különös éjszaka

Ülök este a parton, nézem, mit látni
enged a Gazda, a víz hosszú homlokát,
vállait (lüktető, hullámzó dombok),
sűrű haját (jelölt törzsű fák), itt-ott
hulló hajszálait (felcsapó madarak),
szemeit is (kagylók s kövek), mindet,
az egészet, de nem csak befelé árad
a tóduló képek sokasága, meglátom,
miről azt hittem, már a múlté, a hóba
fagyott hegyek tetejét, folyók forrásait
s deltáit, a sóbányák és aranybányák
tárnáit, a csontokkal teli barlangokat,
a lisztelő malmokat, eltiltott tavakat
és hasadékokat, a kivágott fasorokat,
az ürülő falvakat s bányavárosokat,
várak, kastélyok kiemelt sarokkövét,
a harangtalan tornyokat, hol magyarul
énekeltek, akik később halomra haltak
vagy csak lépre mentek, látom az
elsápadt földek fölött a nap s a hold
arcát, árnyékukban anyanyelvemen
imádkoztak, akik éltek is itt, meg nem
is éltek talán, a menekülő virradatot,
a holtvágányra tévedt keserű napokat
és különös éjszakákat, a három lovas
behemót árnyát, éhínségét, háborúét,
hódoltságét, századok csődjét, látom,
hogy minden, mi oda került, annak
csak oka van, de célja nincs, ezért
nem csukom le a szemem, nehogy
elrebbenjen, amit a terhelt retinán
át is látok, az érvényessé hazudott
határokat, a lemerült hazát, Európa
kivájt köldökét, az Umbilicus Mundit,
élők s holtak helyét, a buzgó sebet,
ez isteni ínyencfalatot, ahogy illatozik
s vérzik az idegenben, mások asztalán,
mások leokádott, ünnepi abroszán – 

Alkony lángja. Ül a parton, hitehagyott,
egy szál ember. A változatlan ég alatt
keserű levében főve fordul a Föld,
s mint sorvadó ínyből a fogak, látja
hullani az áruló csillagokat. Homlokok
céltáblája vakít az éjszaka különös egén,
s üvöltés, hosszú üvöltés tör be a tájba:
mintha ezer évek összetört üvegén
bolyongana valaki, mezítláb járva – 

Tomaji Attila

A Vajdahunyadvár Galéria és a Vajdahunyadvár épülete, mely helyet ad ennek az egyszeri és különleges tárlatnak, szimbolikus jelentőséggel bír: a millenniumi Magyarország ezredéves évfordulójától kezdve kézzelfogható és bejárható építészeti összegzésként van jelen a nemzet kulturális életében. Teszi mindezt az idelátogató külföldiek gyönyörködtetésére, tanítására és a magyarság alkotóerejének jelképes, korokat átívelő demonstrációjaként.

A tárlat 2020. augusztus 30-ig tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-től 17 óráig.