Jókai Mórt, a regényírót mindenki ismeri, regényeit e honban mindenki olvasta, kevésbé ismert azonban, hogy szenvedélyes kertész, szőlőtermesztő és borkészítő is volt a nagy mesélő. Az Egy magyar nábob című regénye honoráriumából 1853-ban a Sváb-hegyen vásárolt telkén gyümölcsfákat és szőlőt telepített, virágokat ültetett. Növényeit lelkiismeretesen gondozta, óvta a kártevőktől, kórokozóktól és amennyire tudta, az elemi csapásoktól.

Jókai Mór Sváb-hegyi nyaralója. Forrás: Vasárnapi Újság, 1904. május 8.

Tapasztalatairól, megfigyeléseiről A Kert című szaklapban színes kis cikkekben számolt be az érdeklődő olvasóközönség számára. Ahogyan a szőlőt friss gyümölcsként vagy télire eltéve szerette, úgy a bort is szívesen fogyasztotta. Pincét építtetett, amelyet gondosan felszerelt a borászkodáshoz szükséges gépekkel, eszközökkel. Egy-egy bőtermő esztendőben akár száz akó borral is gazdagodott pincéje. Saját termésű, kellemes zamatú siller borával kedélyesen kínálgatta a nála vendégeskedőket.

Jókai Mór. Forrás: Vasárnapi Újság, 1904. május 8.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Szőlészeti-borászati Gyűjteménye őrzi Jókai borfejtőgépét. Ennek felépítése a következő: a szivattyút erős deszkalapra rögzítették, melynek egyik végén két vasfogantyú, a másikon vaskerék biztosítja, hogy könnyen lehessen mozgatni, tologatni. A folyadékot áramlásba hozó szerkezetet zöldre festett faburkolat fogja körül, melyet négy vaspánttal és csavarokkal erősítettek meg. A készülék hajtókarja vasból készült, esztergált fa fogóval. A borfejtőgép teljes hossza 125 cm, szélessége 40 cm, magassága 135 cm. A kézi erővel működtetett szelepes-dugattyús szivattyúk közé tartozik. A dugattyú a menetes szívó- és nyomócső csatlakozással együtt saválló sárgarézből készült. Óránként akár 30–40 hl bor átszivattyúzására is alkalmas volt. Hátránya azonban, hogy a folyadékot lökésszerűen továbbítja. A 19. század utolsó harmadában készült, az azóta épségben megőrzött szivattyú gyártóját nem ismerjük.

A borfejtőgép tehát Jókai Mór Sváb-hegyi pincéjének felszereléséhez tartozott. Később Wéber Aladár a kecskeméti múzeumnak ajándékozta, de hogy miként került hozzá a szivattyú, nem ismert. Kecskemétről, a Szőlő- és Borgazdasági Múzeumból 1974-ben került a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tulajdonába dr. Für Lajos gyűjtéseként.

Jókai Mór borszivattyúja. Fotó: Papp Tibor

 Mire való egy borszivattyú?

A bor kezelésének egyik legfontosabb művelete a fejtés. Az első fejtéskor az újbort elválasztják a tisztulása során leülepedő seprőtől (üledéktől). Az első fejtést fehér borok esetében 2–8 héttel az erjedés után ajánlott elvégezni: a könnyű, savszegény borokét hamarabb, a magas sav- és alkoholtartalmúakét később. A fejtés vörösborok esetében 8–12 héttel az erjedés után történik.

A hagyományos paraszti pincéknél nyílt fejtést alkalmaztak, mert nem álltak rendelkezésre szivattyúk. A nyílt fejtés során a hordóból a bort csapon át vödrökbe leeresztették (vagy a 20. század első évtizedeitől kezdve gumicsővel szívták le), a seprő így a hordó alján marad. A lefejtett bort tiszta hordóba töltötték.

Zárt fejtést azoknál a minőségi boroknál alkalmaznak, amilyenek illatanyagait a lehető legjobban meg akarják őrizni. Ilyenkor a bor a fejtés során nem érintkezik levegővel, mivel a tömlőkön keresztül a szivattyúval közvetlenül az egyik hordóból a másikba fejtik át. A borszivattyúk használata nálunk a 19. század utolsó évtizedeiben kezdett elterjedni elsősorban az uradalmi pincékben. 

A durva seprő eltávolítása után a bor a folyamatosan kirakódó finomseprőn érlelődik tovább. Tél végén vagy tavasszal ezért szükségessé válhat egy második fejtés elvégzése is.

Borszivattyúkat előszeretettel használtak borozókban, söntésekben is, ahol a pincében elhelyezett hordókból szivattyú segítségével juttatták a bort a földszinti kimérésben található kisebb, ideiglenes tárolóedényekbe.