2020. júl 15.

 „Csodaszarvas” a reformkorból

írta: Magyar Mezőgazdasági Múzeum
 „Csodaszarvas” a reformkorból

Amit a trófeákról tudni érdemes

„A magyar erdő első vadja, a magyar vadász legkívánatosabb zsákmánya – a derék agancsú szarvasbika” – írta gróf Széchenyi Zsigmond. A gímszarvas a magyarság emblematikus nagyvadfajaként mindig kiemelt jelentőséggel bírt népünk történetében. Eredetmondánktól kezdve, hiedelemvilágunkon keresztül, a díszítőmotívumainkon át a magyarság ezernyi szállal kapcsolódik a gímszarvashoz. Festők, írók, költők egész sorát ihlette meg, és egyúttal történelmünk és kultúránk egyik főszereplőjévé vált. Világrekordok és legendás trófeák tanúskodnak a 20. századi vadgazdálkodás eredményeiről.

balazsmohai_037_kicsi.jpgA vadászat aranykora Magyarországon állandó kiállítás, részlet
Magyar Mezőgazdasági Múzeum

Szerző: Sánta Ákos, muzeológus 

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1920-ban 1200 koronáért vásárolta azt a páratlan 16-os agancsot, amely Vadászati Gyűjteményünk legrégebbi adatolt trófeája. A gímszarvas bikát 1828-ban Zala vármegyében, a dobosi erdőrészben (ma: Veszprém megye, Tapolcától északkeletre) ismeretlen vadász hozta terítékre. A trófea súlya 9 kg, szárainak vastagsága agancstőnél 19-19 cm.

A trófea szó a görög tropaion, illetve az ebből származó latin tropheum szóból ered. A legyőzött ellenség fegyvereiből összeállított diadaljelvényt nevezték így az antik világban. Ma a vadászok az elejtett vad olyan jellegzetes részét nevezik trófeának, amely megőrzésre alkalmas, nem romlik, megfelelő kikészítéssel konzerválható és időtállóvá tehető. A trófea ma már főként emlékjel, emlékeztet arra az élményre, amely a megszerzésével járt. Értéke függ a vad fajától, a trófea szépségétől, ritkaságától és az elejtés körülményeihez fűződő élménytől. Van olyan vadász, aki egy gyengébb minőségű szarvasagancsot többre becsül, mint a legerősebbet, mert az utóbbihoz könnyebben jutott, míg az előbbit fáradtságos, felejthetetlenül szép cserkelésen zsákmányolta.

Régen, amikor a szarv és az agancs fejlődési menetét nem, vagy alig ismerték, az agancsot is szarvnak nevezték. Bizonyossága ennek az, hogy a magyar nyelv az agancsos gímvad hímjét szarvasnak, nőstényét gímnek nevezte. Napjainkban is szarvasbikáról és nem agancsos bikáról beszélünk, sőt szarvasfélékről, holott a szarvasfélék nőstényének – a rénszarvast kivéve – nincs fejdísze. Az agancs szó később került használatba, írásban először Hanák János „A természetrajz elemei” (1845) című munkájában szerepelt. A Magyar Tudományos Akadémia 1848-ban fogadta el a német „Geweih” szó magyar fordításaként. Ma is sokan a szarvas agancsát tévesen szarvnak mondják.

gimszarvas_trofea_dobos_1828_foto_papp_tibor.JPGTrófea 1828-ból (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Vadászati Gyűjteménye, fotó: Papp Tibor)

Nézzük meg közelebbről a talán legszebb vadásztrófeákat, az agancsokat! Hazai vadfajaink közül az őz, a dám és a gímszarvas hímje visel agancsot. Amíg azonban egy erős őzbak agancs nem sokkal lépi túl a 0,6–0,7 kg-ot (bár az utóbbi években 0,8 kg körüli őzbak agancs is előfordult), és a dámlapát tömege 4–6 kg közt mozog, addig egy kapitális, tehát kimagaslóan jó gímszarvas bika trófeája a 12–14 kg-ot is meghaladhatja. Az agancsfejlődés menete azonban ugyanaz, s a teljes kifejlődés időtartama is majdnem azonos, körülbelül 5 és fél hónap.

Az őz késő ősszel, a dám és a gímszarvas tavasszal veti el, váltja az agancsát. Minél fiatalabb az állat, annál rövidebb ideig tart az agancsfejlődés és annál később cseréli az agancsát. Ez ugyanis az állat testi kifejlődésének optimális határáig mindig jobb, súlyosabb, terjedelmesebb lesz, felépítéséhez tehát mindig több anyag és idő kell.

A fejlődő agancs eleinte puha, idegekkel, véredényekkel telt. Sérülések iránt érzékeny, könnyen vérzik. Ha megsérült, torzképződmények keletkeznek rajta. Erős sérülés estén egészen eltorzul. Szürkés, rövid szőrrel borított bőr, a barka védi a külső behatások ellen. Fejlődésének tartama alatt fokozatosan csontosodik el, a csontanyag kiválasztása foszforsavas mészlerakódás útján történik. A csontképződés befejeztével a háncs elhal, felreped, s az állat – agancsát fa törzséhez, bokrokhoz dörzsölve – letisztítja azt.

A gímszarvas agancsa, amely a szarvasbőgés idejére (augusztus vége, szeptember) teljesen kifejlődik, sokágú lehet, nem ritka a 18–20–22 ágas agancs sem, bár az elejtett szarvasbikák zöme 12–14 ágas. Mint kivételes ritkaságot őrzik a moritzburgi kastélyban (Németország) azt a 66 ágas agancsot, amelynek viselőjét 1696-ban ejtették el. Az, hogy egy szarvasbika agancsának hány ága van, általában nem függ az állat korától. Van 6–7 éves 20 ágas és 15–16 éves 10 ágas példány is. Az agancs pontosan tükrözi az állat biológiai értékét, tehát az agancs az a trófea, amely egyben biológiai értékmérő is. A szarvasbika agancsának fő jellegzetességeit; alakját, sok vagy kevés ágúságát stb. átörökíti utódaira.

balazsmohai_035_kicsi.jpgA vadászat aranykora Magyarországon állandó kiállítás, részlet
Magyar Mezőgazdasági Múzeum

A trófeakultusz – különösen a szarvasagancsé – valójában német hatásra, a 19. század második felében bontakozott ki hazánkban. Az első hazai, 1871-ben megrendezett trófeakiállításon bemutatott szarvasagancsok minősítése az ágak számával (18-as, 20-as, 22-es), ezenkívül az agancs súlyával történt. Az agancsok objektív összehasonlítására elsőként a világon Nadler Herbert dolgozott ki egy bírálati képletet. Ez az értékelési mód szolgált hosszú ideig a nemzetközi kiállításokon a szarvasagancs elbírálására. Mára azonban a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (Conseil International de la Chasse et de la Conservation du Gibier, rövidítve: CIC) által 1954-ben elfogadott nemzetközi bírálati képlet vált hivatalossá.

A Magyarországról származó szarvasagancsok a hazai és a nemzetközi vadászati kiállításokon számtalan sikert arattak. Hazánk területéről eddig hat világrekord gímszarvasagancs származik, ebből ötöt (Gamás, 1968; Lenti 1970; Lenti 1972; Pusztakovácsi 1981; Karapancsa 1986) a Magyar Mezőgazdasági Múzeum őriz.

 

Szólj hozzá

trófeák sz: Sánta Ákos agancsok