120 évvel ezelőtt, 1900. november 19-én, Budapesten született Boros Ádám, a magyar növényvilág legjelesebb kutatóinak egyike.

Kép: Boros Ádám botanikus, mohakutató a növénygyűjteményében, 1970
(fotó: Tóth István),
A kép forrása: FSzEK, Budapest Gyűjteménye

Szerző: Nagy József, muzeológus 

Édesapja Boros Rudolf rajz szakos középiskolai tanár, festőművész volt. Anyja Müller Auguszta, akinek apja és testvére neves, természetbarát és művészetkedvelő budapesti gimnáziumi tanárok voltak. Általuk már korán megszerette a természetet, a magas hegyek világát. Természetrajz tanárai Koch Nándor és Cserey Adolf keltették fel botanika iránti érdeklődését. 15 éves korában Cserey Adolf mutatta be Jávorka Sándornak, a Növénytár későbbi igazgatójának, aki szívesen tanította és ellenőrizte gyűjtéseinek határozásait. 17 éves volt, amikor Degen Árpád a kiváló agrobotanikus is felfigyelt rá. Együtt tanulmányozták a Pozsony vármegyei Detrekőcsütörtök tőzegmohás égerlápját. 1917-ben, a Botanikai Közleményekben megjelent első tudományos cikkében a 16 éves koráig gyűjtött florisztikai adatait foglalta össze. Ebben az évben az isaszegi réteken járva kezdte el a mohákat tanulmányozni és életre szólóan elköteleződött kutatásuk iránt.

1922-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett természetrajztanár-szakos oklevelet, majd ugyanott doktori értekezését is megvédte. 1922-ben a Gyógynövény Kísérleti Állomás szolgálatába került. A mezőgazdasági növénytan, a gyógy- és vegyipari növénytan területén szerzett szaktudása tette számára lehetővé, hogy magántanárrá habilitáljon. 1938-tól a Vetőmagvizsgáló Intézetben dolgozott, ahol gyombiológiai kutatást folytatott. 1945 nyarán a Gyógynövény Kutató Intézet igazgatójává nevezték ki. Az újjászervezés nehéz feladatait vállalta magára. 1948-ban címzetes egyetemi tanár lett. 1957-ben a tápiószelei Országos Agrobotanikai Intézet alapító tagjaként a Botanikai osztályt szervezte meg. Ugyanebben az évben „Magyarország mohaföldrajza” című értekezésével elnyerte a biológiai tudományok doktora fokozatot. Az Intézet botanikai osztályának vezetőjeként, majd 1960-tól nyugdíjas szaktanácsadójaként megszervezte a magyar flóra gazdasági jelentőséggel bíró vad fajainak begyűjtését, s számos fiatal munkatársát tanította meg a magyar növényvilág ismeretére és szeretetére. Jávorka Sándor mellett ő volt a magyar flóra legjobb ismerője. Hely- és fajismerete legendás volt!

Kép: Dr. Boros Ádám (kép forrása: https://www.tapiokultura.hu)

Élete során a magyar növényvilág tanulmányozásával mintegy 2000 napot töltött terepen. Adatait, megfigyeléseit a maguk nemében egyedülálló útinaplóiban (51 kötet) pontosan vezette. E naplóknak napjainkban elsősorban a hazai növényföldrajz és természetvédelem szempontjából van felbecsülhetetlen jelentőségük.

Boros Ádám kutatásai során igyekezett az ország minden vidékére eljutni, különösen a botanikusok által még nem, vagy alig vizsgált területekre. 1943–44-ben, a világháború minden nehézsége ellenére gyűjtőutakra indult az akkoriban visszacsatolt területekre: Bácskába, a Bihar-hegységbe, Máramarosba és a Székelyföldre is. Számtalan, nagy jelentőségű florisztikai felfedezés fűződik nevéhez. Ilyen például a medvefül kankalin (Primula auricula) és a keleti gyertyán (Carpinus orientalis) felfedezése a Vértesben, a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) megtalálása a Gerecsében, a buglyos kőtörőfű (Saxifraga paniculata) a Naszályon, a szőrös vesepáfrány (Polystichum braunii) és a kis ugarpalástfű (Aphanes microcarpa) kimutatása hazánk területéről. Tudományra új fajként írta le többek között hazai szikeseink egyik jellemző moháját, a sóspusztai magyarmohát (Enthostodon hungaricus), több berkenye fajt, köztük a vértesi berkenyét (Sorbus vertesensis), valamint a barátjáról és munkatársáról, Vajda Lászlóról elnevezett Vajda-berkenyét (Sorbus vajdae). Ő találta meg a bátorligeti legelőn a „legpompásabb kökörcsinmezőt”, melyhez fogható „kökörcsin termőhely nincs sehol a világon”, de az ő felfedezése volt a Somogy megyei Baláta-tó számos növényritkaságot rejtő lápja is.

Kép: Sorbus vajdae az egyik, Boros Ádám által leírt berkenye fajunk
(fotó: Németh Csaba)

Botanikai tevékenysége igen sokrétű volt, melynek egy része az agrobotanikához, a növénytan mezőgazdaságban alkalmazott területéhez kötődik. Foglalkozott többek között rét-, legelő- és gyomvizsgálatokkal, termesztett növények fajtáinak gyűjtésével, vadon termő fajok kultúrába vételével, anyarozs-termesztéssel, vetőmag-vizsgálatokkal, illóolajnövény-kutatásokkal, különböző hatóanyagokat tartalmazó gyógynövények vizsgálatával. Kiemelkedő érdemeket szerzett a Kárpát-medence gyógyászati szempontból fontos növényfajainak felkutatása terén, továbbá kidolgozta a külföldön is keresett magyar drogok botanikai jellemzését, a vonatkozó magyar szabványleírásokat. Gyógynövény tárgyú cikkeiben a következő növényeket ismertette: menta, erdei pajzsika, orvosi székfű, hunyor, ökörfarkkóró, kakukkfű, vidrafű, konyhakömény, kankalin, beléndek, fagyöngy, mézcirok, szappangyökér, cserszömörce, gyűszűvirág, macskagyökér, édesgyökér, ezerjófű, őszi kikerics, kálmos, nadragulya, turbolya, kapor. A „Magyarország Kultúrflórája” sorozatban írt művei is gyógynövényekről szólnak: turbolya, jóféle sáfrány, levendula, kapor, szöszös ökörfarkkóró.

Kép: Boros Ádám által írt füzetek a Magyarország kultúrflórája sorozatból
(Magyar Mezőgazdasági Múzeum Könyvtár, fotó: Horváth Tamás)

Mindeközben újabb és újabb mohafajokat fedezett fel a Kárpát-medencében. A mohakutatás (bryológia) nemzetközileg elismert szaktekintélyévé vált. Számos moha témájú publikációját a Magyarország mohái (1953) és a Bryogeographie und Bryoflora Ungarns (1968) című kötetekkel koronázta meg.

Természetvédelmi szempontokra érzékeny szemléletét jól jellemzik az 1929-ben megjelent „Bátorliget nagy veszélyben van!” és „Mentsük meg a nyírségi Bátorligetet!” című cikkei, melyekben elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy bátorligeti lápot a megsemmisülés veszélye fenyegeti. Emellett foglalkozott a budapesti virágpiacon és utcán árusított vadvirágokkal, a droggyűjtés illetve a virágszedés és a természetvédelem kapcsolatával.

Boros Ádám tudását és tapasztalatait nagyon szívesen és örömmel osztotta meg másokkal. Erről árulkodik több száz, igen színvonalas, nemegyszer eredeti tudományos eredményeket is tartalmazó ismeretterjesztő cikke. A Turisták lapja 1938-as évfolyamában olvasható például a természetjárók számára írt „Tizenkét botanikai kirándulás a főváros környékén” című cikksorozata, melyben tavasztól őszig havonta két-két növénytani kirándulás leírását nyújtja, nem csupán a közkedvelt Budai- és Pilisi hegyekből, hanem a Pesti-síkság érdekesebb területeiről is.

1972-ben a barlangokban élő mohák kutatása és feldolgozása terén végzett úttörő munkásságáért a Magyar Barlangkutató Társulat, melynek 1926-ban alapító tagja volt, Kadić Ottokár emlékéremmel tüntette ki. Ez év nyarán még a Bihar karsztjának barlangjaiban kutatott, gyűjtött az idős professzor, majd októberben a Tátraalján tett kirándulást. A sokoldalú tudós rövid lefolyású betegség után, 1973. január 2-án, Budapesten hunyt el. Fáradhatatlan kutató és nevelő munkássága, alkotó élete példakép lehet mindenki számára, aki természettudományokkal foglalkozik.

Számos külföldi és hazai tudós társaság tagja volt. 130 ezer kapszulából álló mohagyűjteménye és 65 ezer lapnyi hajtásos növényt tartalmazó herbáriuma nemzeti kincsünk, amit még életében védetté nyilvánított a Magyar Tudományos Akadémia. Gyűjteményét és terepnaplóit halála után, végakarata szerint a Magyar Természettudományi Múzeum kapta meg és őrzi. 714 közleménye és hat könyve jelzi szerteágazó botanikai kutatómunkájának eredményességét. Tisztelői nyolc növénytaxont neveztek el róla.

Kép: Boros Ádám egy mohakapszulája, Eszterházy Károly Egyetem herbáriuma, Eger 
(fotó: dr. Sass-Gyarmati Andrea)

A magyar botanikusok 1998-ban díjat alapítottak emlékére. Boros Ádám-díjban részesülnek azok a kutatók, akik jelentős eredményt érnek el a Kárpát-medence flórájának és vegetációjának feltárásában.

Kép: Boros Ádám díj (fotó: Papp Tibor)

Felhasznált forrásmunkák:

Allodiatoris I. (1973): Dr. Boros Ádám – Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató 1: 1-2. 
Borosné Kenyeres J. – Orbán S. (1976): Boros Ádám (1900-1973) tudományos dolgozatainak jegyzéke.  – Studia Bot. Hung. 11: 107-119.
Jánossy A. (1973): Boros Ádám – Agrobotanika 14: 5-9.
Molnár V. A. (2000): Emlékezés Boros Ádámra, születésének századik évfordulóján. – Kitaibelia 5(2): 239-244.
Pápa M. (1968): A tudomány és a turistaság szolgálatában, Dr. Boros Ádám. – Turista 14(1): 20.
Simon T. (1973): Megemlékezés Boros Ádámról (1900-1973). – Bot. Közlem. 60(1): 3-5.
Szabó L. (1974): Emlékezés Boros Ádámra, a magyar gyógynövényflóra kiemelkedő kutatójára. – Herba Hungarica 13(1-2): 7-9.
Szabó L. Gy. (2015): A magyar gyógynövénykutatás kiemelkedő alakjai – visszatekintés a Gyógynövény Kutató Intézet centenáriuma alkalmából I. rész – Gyógyszerészet 59: 24-33.
Szabó L. Gy. (2020): Boros Ádám. In Egymásért vagyunk, Személyes emlékezések botanikusokról, tudós tanárokról és kutatókról. - szerzői kiadás, Pécs. pp. 24-27.
https://mttmuzeum.blog.hu/2015/11/17/_rabszolgajat_vajda_laszlonak_hivjak By: múzeum 2015. nov 17.