A vadászat a vadgazdálkodás alappillére, amelynek segítségével befolyásolni tudjuk a vadállomány nagyságát és minőségét. A vadgazdálkodás ugyanakkor magában foglalja a vadnak- és élőhelyének védelmét, fenntartását, illetve javítását is.

Kép: Vadászkutya szobrok a Mezőgazdasági Múzeum A vadászat aranykora Magyarországon című kiállításában, fotó: Welker Gábor

Magyarországon a vad az állam tulajdona, de a vaddal történő gazdálkodás a vadászatra jogosultak (vadásztársaságok, földtulajdonosi közösségek) feladata. Természetesen, mint minden gazdálkodási formánál, így ebben az esetben is fontos, hogy a tevékenység nyereséges legyen, amit elsősorban a vadászatokból származó árbevétel biztosít.

Szerző: Nagy László, muzeológus

Az engedélyezett vadászati tevékenység történhet fegyverekkel, de történhet különböző állatok segítségével is. A történelem folyamán Európában elsősorban kutyákat, ragadozómadarakat, vadászgörényeket, valamint közvetett módon lovakat használt az ember vadászati célból, de Afrikában és Ázsiában a gepárdot, illetve az elefántot és a tevét is alkalmazták.

A magyar vadászati kultúrában a ragadozómadarakkal történő vadászat, tehát a solymászat, évezredek óta jelen van. A solymászat kifejezés napjainkban kissé megtévesztő, hiszen e hagyományos vadászati módot űző vadásztársaink ma már nem csak sólymokat használnak a vad elejtése céljából, hanem egyéb ragadozómadarakat is. A solymászat kifejezés ennek ellenére megmaradt, hiszen őseink hajdanán valóban sólymokkal űzték ezt a nemes sportot. Nemzetünk fontos jelképe a turulmadár kerecsensólyom volt, ami egykor nemcsak a solymászat során volt nélkülözhetetlen, hanem bizonyos szakrális események idején is, mint például a téli napforduló alatti sólyomröptetések. Napjainkban a kerecsensólyom létszáma sajnos jelentősen lecsökkent, így szigorúan védett fajként a vadászati célú hasznosítása nem megengedett. Magyarországon solymászat céljára a vándorsólyom, az északi- vagy vadászsólyom, a Feldegg-sólyom, a héja, a karvaly, illetve a szirti sas használható.

A vadászgörények használata már az ókori Görögországban is elterjedt volt, de alkalmazásuk több országban jelenleg is megszokott vadászati módszernek számít. A görények hajlékony testükkel nagyszerűen megállják a helyüket az üreglakó állatok kihajtásakor. Hazánkban ennek jelentősége régebben főként az üregi nyulak vadászata során volt, míg mostanság elsősorban patkányirtásra használják e kisragadozókat.

A vadászat során az állatok közül a kutyák jelentősége vitán felül álló módon a legnagyobb. Az ember tudatos tenyésztőtevékenyége folytán számos kutyafajta alakult ki, amelyek közül számtalan a vadászat különböző módjai során is remekül alkalmazható. A vadászkutyák használata nemcsak a hagyományőrzés, illetve az ember kényelmi szempontjai miatt fontos, hanem sokszor komoly gazdasági érdek is fűződik az ebek használatához. Gondoljunk csak egy komoly gazdasági értéket jelentő sebzett trófeás vad utánkeresésére vagy egy nagyterítékű apróvadvadászat során az elejtett vad vízből vagy tüskés bozótból történő apportírozására (elhozására, visszahozására). A jól kiképzett vadászkutya ezekben a helyzetekben nélkülözhetetlen társa a vadásznak. A kutyák szerepe a vadászat során olyan sokrétű, hogy érdemes külön-külön is megvizsgálni, hogy a vadászatra használt kutyafajták csoportosítása alkalmazási területek szerint miként alakul.

Kép: szálkásszőrű német vizsla, ifj. Vastagh György szobra,
Magyar Mezőgazdasági Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény, fotó: Papp Tibor

 Elsőként ki kell emelni a legsokoldalúbb, ún. mindenes vadászkutyákat, a vizslákat. A vizslák csoportosítása során megkülönböztetünk kontinentális és angol vizslákat. Mindkét vizslacsoport rendkívül intelligens, engedelmes és kitűnő szimattal rendelkezik, de a vadászati hagyományokból adódóan szerepük a vadászat során kissé eltér. Az angol vizslák feladata a vad szimattal történő megkeresése és a vad „állása”, tehát a vad jellegzetes testtartással történő megmutatása, illetve a vad felrebbentése vagy felugratása után befejeződik. A kontinentális vizslák mindezt a tevékenységet elvégzik, de ezek után a feladatuk nem ér véget, hiszen az elejtett vad gazdához való odavitele, az apportírozás szintén fontos feladatuk. Az angol vizslák csoportjába tartozik a pointer, az angol szetter, a gordon szetter és az ír szetter. A kontinentális vizslák csoportjába számos nemzet kutyafatái sorolhatók be, de Magyarországon elsősorban a rövid- és drótszőrű magyar vizsla, valamint a német vizslák különböző típusai használatosak.

Kép: Springer spániel, ifj. Vastagh György szobra, Magyar Mezőgazdasági Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény,
Fotó: Papp Tibor

A következő csoportba a kajtatóebek tartoznak. E csoport jellegzetes képviselői a spánielek (cocker, springer). Feladatuk hasonló az angol vizslákéhoz, de nem állják a vadat, hiszen a vadászhoz közel, lőtávolságban keresnek. Ma már vadászati célú hasznosításuk ritkaságszámba megy, elsősorban, mint városi kedvenc tartják őket.

A retrieverek közé tartozó fajták, mint az arany vagy a labrador retriever feladata régebben az angol vizslákkal történő vadászat során a vad behozatalára korlátozódott. Napjainkban már mindenes vadászkutyának számítanak annak ellenére, hogy a vadat nem állják, csupán lassúdó mozgással jelzik azt. Vizivadászatok alkalmával bámulatosan dolgoznak, de látás- vagy hallássérült emberek segítőjeként is elsősorban retrievereket alkalmaznak, hiszen e fajták rendkívül barátságosak és intelligensek.

A kopók csoportjába tartozó fajtákat megkülönböztethetjük méretük szerint. Így léteznek hosszúlábú, valamint rövidlábú típusok. A hosszúlábú kopók közé tartozik például ősi fajtánk, az erdélyi kopó és a rókakopó, míg a rövid lábú csoportba sorolandó a basset hound és a beagle. A klasszikus kopászat (kopóval történő vadászat) alkalmával a lovas vadászok a hosszúlábú kopókból álló, vadat űző falkát követték, míg a rövidlábú ebek elsősorban a gyalogos kopózások során voltak használatban. Napjainkban a falkavadászatok a legtöbb országban tiltott vadászati módnak számítanak, így a kopók szerepe jelentősen lecsökkent a vadászatok során. A veszélyeztetett erdélyi kopó helyzetét elsősorban a vaddisznóvadászatokon történő alkalmazás segíthetné.

Az agarak közé azokat a rendkívül gyors fajtákat soroljuk, amelyek a vadászat során nem az orrukat, hanem a szemüket használják, így futva kapják el a vadat. Olyan fajták tartoznak ide, mint a kitartó magyar agár, a világ leggyorsabb kutyájaként számon tartott angol agár, a perzsa agár, az orosz agár vagy a kis olasz agár. Az agarászatot manapság elsősorban hagyományőrző tevékenységként lehet folytatni, de az agarak a vadászaton kívül is megállják a helyüket, hiszen az agárversenyzés, azaz a pályán történő futtatás számos országban közkedvelt.

A vérebek közé tartozó fajták a sebzett nagyvad utánkeresésére lettek kitenyésztve. Hazánkban főként a hannoveri véreb, illetve hegyvidéki területeken a bajor hegyi véreb a közkedvelt. Bámulatosan jó a szimatuk, akár a 2-3 napos vércsapát is követni tudják. Rendkívül nyugodt, jóindulatú és érzékeny ebek, így kiképzésükkor az erőszakot lehetőleg kerülni kell. A vérebek szerepének csökkenése a jövőben sem várható, hiszen a vadászat során sebzések mindig előfordulhatnak, így e nagyszerű kutyák alkalmazásához komoly gazdasági érdek is fűződik.

Kép: szálkásszőrű tacskó, ifj. Vastagh György szobra, Magyar Mezőgazdasági Múzeum Képzőművészeti Gyűjtemény, Fotó: Papp Tibor

Az utolsóként említett vadászkutya csoportot a kotorék- és disznós kutyák jelentik. Itt tulajdonképpen beszélhetnénk két külön csoportról is, de talán közelebb állunk az igazsághoz, ha a kotorékkutyákat és a disznóhajtásokon használt kutyákat együtt említjük, hiszen többnyire ugyanazon fajtákról van szó. A kotorékkutyákat arra használják, hogy a róka vagy a borz földalatti járataiba behatolva kiugrasszák vagy leöljék a vadat. E csoportba tartoznak a tacskók (rövidszőrű, drótszőrű, hosszúszőrű), a foxterrierek (rövidszőrű, drótszőrű), a jagd terrier vagy a wels terrier. Hazánkban elsősorban a szálkás szőrű tacskó és a jagd terrier áll elsősorban a vadászok alkalmazásában. a tacskó egyébként a sebzett nagyvad utánkeresésében is jeleskedik. Az említett fajták mindegyike ugyanakkor, mint disznós hajtókutya is megállja a helyét. Vaddisznóvadászatokon rajtuk kívül jól használható még a pumi, a mudi, illetve sokszor a különféle keverék kutyák is.

A vadászat az emberi kultúra szerves része. A vad tisztelete, szeretete, minél kíméletesebb módon történő elejtése minden természetkedvelő vadász célja. E cél megvalósítását segítik nekünk ragadozómadaraink, illetve leghűségesebb barátaink a kutyák. Becsüljük meg őket!